Szaúd-Arábia nagyon elszánt, elfelejthetjük az olcsó olajat

Megállapodtak szombaton Bécsben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívüli olajtermelő országok, hogy az OPEC-kel kötött globális megállapodás részeként január 1-jétől naponta együttesen 562 ezer hordóval csökkentik termelésüket – közölte a Reuters brit hírügynökséggel a szervezethez köthető két forrás, valamint az iráni olajügyi miniszter.

A nigériai kőolajügyi minisztérium a bécsi tanácskozáson elhangzottakkal kapcsolatban ugyanakkor azt írta Twitter-felületén, hogy a megbeszélésen jelen lévő 12 nem OPEC-tag ország (Azerbajdzsán, Bahrein, Bolívia, Brunei, Egyenlítői-Guinea, Kazahsztán, Malajzia, Mexikó, Omán, Oroszország, Szudán és Dél-Szudán) összesen napi 612 ezer hordós termeléskorlátozást vállalt – ezen belül Oroszország 300 ezer, Mexikó 100 ezer, míg Kazahsztán 50 ezer hordóval fog kevesebbet termelni.

Az OPEC előzőleg azt közölte, hogy összesen 600 ezer hordó csökkentést vár a független államoktól, a maga részéről pedig november végén nagyjából napi 1,2 millió hordónyi termeléscsökkentésről állapodott meg, amit januártól tervez életbe léptetni. Az intézkedés célja a kőolaj világpiaci árának újbóli felhajtása, és már a bejelentés hatására lényegesen drágulni kezdett az olaj.

2001 óta ez az első eset, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli kőolajtermelő országok a termelés közös korlátozásában állapodnak meg, ugyanakkor a tervek gyakorlatba ültetése még okozhat nehézségeket.

Oroszország például jelezte, hogy bár részt vesz a termeléscsökkentésben, technikai okok miatt csak 2017 második negyedévében fogja elérni a kitűzött, 300 ezer hordóval csökkentett szintet és az sem egyértelmű, hogy milyen bázisról csökkentenek majd, egyelőre ugyanis növekszik a kitermelésük.

A szkeptikus véleményekre rácáfolva ugyanakkor Szaúd-Arábia az OPEC-en kívüli országokkal történt megállapodást követően jelezte, hogy akár a korábban vállalt napi 10,06 millió hordós szint alá is hajlandó csökkenteni termelését, ha esetleg a helyzet megköveteli. Ezzel Szaúd-Arábia már a lélektanilag fontosnak tartott napi 10 milliós határ lefelé történő átlépését sem zárja ki, ami újabb támaszt jelenthet az olajárnak.

Szaúd-Arábia valószínűleg azért ilyen elszánt a termeléscsökkentéssel kapcsolatban, mert jövőre szeretnék privatizálni az állami olajkitermelő cég, a Saudi Aramco egy részét, ehhez pedig magas olajárakra van szükségük, hiszen minél magasabb az olajár, annál magasabb lehet a privatizációs bevétel. A témáról még szeptember elején írtunk részletesen, érdemes visszaolvasni.

Forrás: MTI / Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »