Letartóztatások az Isztambuli Egyetemen, újra esik a líra

Őrizetbe vett pénteken 51 egyetemi oktatót a török rendőrség a több mint 550 éves múlttal rendelkező állami Isztambuli Egyetemen a július 15-ei puccskísérletet követő nyomozások keretében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az elfogatóparancsokat összesen 87 ember ellen adták ki, az érintettek állítólag kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatával, amelyet Ankara az összeesküvésért felelőssé tett és korábban terrorszervezetnek nyilvánított. A gyanúsítottak között vannak professzorok, docensek, adjunktusok és tanársegédek. Gülen tagadja, hogy bármi köze lenne a történtekhez.

A hivatalos török álláspont értelmében a mozgalom hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába – a folyamatban Gülen állítólag saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott. A gülenisták 160 országban legalább 2000 oktatási intézményt működtetnek.

A kormány a hatalomátvételi incidens után rendkívüli állapotot hirdetett az országban és átfogó vizsgálatokat indított. Az eljárások a haderőn túl kiemelten érintik a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát. Legutóbb, november közepén az isztambuli Yildiz Műszaki Egyetem oktatói közül állítottak elő több tucat embert a török hatóságok.

  • A befektetők nem díjazzák a letartóztatásokat
A tisztogatás már a török gazdaságra is erőteljes hatással van, novemberben a török líra 15%-ot gyengült, a zuhanást a török jegybank kamatemeléssel próbálta fékezni, majd Erdogan elnök nemzeti akciótervet eszelt ki a líra erősítésére. Az intézkedések hatására a líra valóban korrigált, de ma délelőtt újra irányt váltott és a tegnapi 3,43-as szintekről fél délután 2-re ismét 3,48-ig gyengült. 

Az államcsínykísérlet óta eltelt négy és fél hónapban eddig országszerte mintegy 36 ezer embert vettek őrizetbe és több mint 110 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el munkaköréből. Ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a hatalom arra használja fel a helyzetet, hogy ne csak a puccsistákkal és támogatóikkal számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »