Svájci cég lett a Török Áramlat első szakaszának kivitelezője

A svájci Allseas Grouppal állapodott meg a Török Áramlat földgázvezeték első szakaszának megépítéséről csütörtökön a Gazprom orosz gázipari nagyvállalat 100 százalékos leányvállalata, a South Stream Transport.

Az Allseas, amely a szerződés értelmében 2017 második felétől kezdődően több mint 900 kilométernyi csővezetéket fektet majd le a tengerfenéken, opciót szerzett a második szakasz megépítésére is. A svájci cég a munkálatokhoz a tervek szerint igénybe fogja venni a világ legnagyobb hajóját, az általa birtokolt, csőhegesztő és -burkoló berendezésekkel felszerelt Pioneering Spiritet.

Oroszország és Törökország októberben kötötte meg a kormányközi megállapodást a Török Áramlat megépítéséről. A tervek szerint a munkálatok 2019 végére fejeződnek be. A gázvezetéknek két szárazföldi és egy tengeri szakasza lesz. Ez utóbbi csaknem 910 kilométer hosszú, építését a Gazprom finanszírozza.

A két szárazföldi vezeték egyike kizárólag Törökországot látja el földgázzal. Ennek a kapacitása évi 15,75 milliárd köbméter és 100 százalékban a Botas török állami kőolaj- és gázvállalat tulajdona lesz. A másik szárazföldi vezeték Európába szállítja az orosz földgázt Törökországon át. Ennek a 180 kilométer hosszú szakasznak 50-50 százalékos tulajdonosa a Gazprom és a Botas.

A vezetékprojekt 2014 decemberében vette kezdetét, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette: Oroszország eláll az – egyébként szintén az ukrajnai tranzit elkerülését szolgáló – európai gázvezetékrendszer, a Déli Áramlat megvalósításától, mivel az államfő szerint az Európai Unió akadályozta annak kiépítését. Vlagyimir Putyin ezután azt közölte, hogy Oroszország inkább Törökország felé viszi az orosz gázt, a vezeték kapacitása évi 63 milliárd köbméter lesz.

Ennek a tervnek a megvalósítását előbb a gázár miatti viták nehezítették, majd Moszkva felfüggesztette a projektet, miután a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászbombázót. A tárgyalások idén nyáron indultak újra, miután a török államfő bocsánatot kért az incidens miatt, augusztusban pedig az orosz és a török elnök megállapodott a projekt újjáélesztéséről.

Kapcsolódó cikkünkTörök Áramlat: Írásos garanciát akarnak az oroszok az EU-tól

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »