Nagy tervekkel kezdi meg működését az új spanyol kormány

A spanyol kormány 118 milliárd eurós költségvetési plafont határozott meg a 2017-es évre, és az államháztartási hiány csökkentése érdekében, egyebek mellett a jövedéki adó emeléséről és adócsalás elleni intézkedések bevezetéséről döntött – jelentette be Cristóbal Montoro spanyol pénzügyminiszter a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.

A politikus ismertetése szerint a kormány a jövő évre 5,5 milliárd euróval alacsonyabb összegben határozta meg a közkiadási korlátot, mint tavaly, és hangsúlyozta a kabinet elkötelezettségét amellett, hogy tartsa az Európai Bizottság által jóváhagyott 3,1 százalékos hiánycélt 2017-ben.

Brüsszel novemberben jelezte, hogy számításai szerint Spanyolországnak 7,7 milliárd eurós költségvetési megtakarítást kell végrehajtania jövőre a kitűzött cél elérése érdekében.

A spanyol kormány összesen 7,5 milliárd euró bevételt remél különböző adóügyi intézkedésekből, például a társasági adó módosításából és a dohánytermékek, illetve a tömény szeszesitalok jövedéki adójának emeléséből. Az elképzelés szerint a cigaretta jövedéki adója 2,5 százalékkal, a vágott dohányé 6,8 százalékkal emelkedhet, az alkoholoké pedig 5 százalékkal lehet magasabb.

A spanyol kormány továbbá különadót vetne ki a cukros, szénsavas üdítőitalokra is, de ennek mértékéről még tárgyalni akar a többi parlamenti párttal. A pénzügyminiszter 200 millió eurós lehetséges adóbevétellel számolt az új adó révén.

Cristóbal Montoro elmondta: a készpénzfizetést a jövőben 1000 euróban limitálnák az eddigi 2500 euró helyett, hogy így csökkentsék az adócsalás lehetőségét – ebből és más hasonló célú intézkedésekből 500 millió eurót remélnek.

A kabinet elfogadta azt a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) és az ellenzéki Szocialista Munkáspárt (PSOE) csütörtöki megállapodása nyomán született döntést, hogy a minimálbér 8 százalékkal emelkedjen jövőre. Ez 52 eurós bérnövekedést jelent, az eddigi 655 euró helyett 707 euró lenne a havi összege – ilyen mértékű emelésre évtizedek óta nem volt példa.

A kisebbségi kormány pénteki ülésén elfogadott elképzelései december 15-én kerülnek a spanyol parlament elé. Luis de Guindos gazdasági miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a kormány megerősítette, hogy 3,2 százalékos gazdasági növekedést vár erre az évre, 2017-re pedig 2,5 százalékos növekedéssel számol.

Mint mondta, továbbra is kétmillió új munkahely megteremtését tervezik a következő négy évben, és céljuk, hogy a ciklus végére, 2020-ra elérjék a 20 milliós foglalkoztatottságot. Jövőre 17,6 százalékos, 2018-ra 15,6 százalékos, 2019-re 12,8 százalékos munkanélküliségi rátával kalkulálnak – tette hozzá.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »