Újabb orosz rakéták Európában, az USA tart a provokációtól

Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepített Oroszország a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő kalinyingrádi exklávéjába – jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség.

A Basztyion (Bástya) rakétavédelmi rendszer Onyiksz (Ónix) típusú, 450 kilométeres hatótávolságú robotrepülőgépeket bocsát a levegőbe. Ezt a típusú fegyvert tengeri és földi célpontok ellen egyaránt be lehet vetni. Az Onyiksz múlt héten mutatkozott be a harctéren, méghozzá Szíriában.

Eközben Viktor Ozerov, az orosz parlament (duma) felsőházának szenátora, a védelmi bizottság elnöke a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel közölte: az Oroszországot fenyegető amerikai rakétavédelmi tervekre válaszul atomtöltet hordozására is alkalmas, akár félezer kilométeres hatótávú, Iszkander típusú ballisztikus rakétákat és Sz-400-as rakétavédelmi rendszert is telepít a baltikumi exklávéba. „Két fő feladatunk van: áthatolni a légvédelmen, és biztosítani a védelmet esetleges csapásokkal szemben” – mondta Ozerov.

Oroszország október elején telepített először Iszkander-M típusú rakétákat a Kalinyingrádi területre, amit viszont rutinhadgyakorlat részének mondott. Ezért nem is volt világos, hogy a telepítést – az orosz álláspont szerint – a NATO jelentette fenyegetés elleni intézkedések keretében hajtották végre, vagy tényleg rutinintézkedés részeként. Azt is csak találgatni lehetett, hogy a rakéták átmenetileg, vagy hosszú távon maradnak-e a Kalinyingrádi területen.

Moszkva az utóbbi időben többször nyomatékosította, hogy kénytelen lesz válaszlépéseket tenni az orosz határ közelében tapasztalható növekvő NATO-jelenlét, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszerek telepítése ellen. A fegyverkezésben érintett felek mindannyian saját védelmükre hivatkoznak, és a másikat gyanúsítják azzal, hogy fenyegetést jelent a térség biztonságára.

Ozerov hétfőn közölte azt is: nem rejtik véka alá, hogy új fegyvereket fejlesztenek a légierőnél, olyanokat, amelyek felül tudnak kerekedni az Európába telepített amerikai légvédelmi rendszereken.

Washingtonnak nem tetszik az orosz fegyvertelepítés

Aláássa Európa biztonságát az orosz Sz-400 típusú légtérvédelmi rakétarendszer és az Iszkander típusú ballisztikus rakéták telepítése a Kalinyingrádi orosz területre – értékelte az erről szóló híreket az amerikai külügyminisztérium.

Oroszország az elmúlt évtizedben már fenyegetőzött az Iszkander rakéták telepítésével a különböző európai fejlemények után, amelyek egyike sem igényel ilyen katonai választ – mondta John Kirby külügyi szóvivő Washingtonban a sajtónak. Felszólítjuk Oroszországot, hogy tartózkodjon az olyan szavaktól és tettektől, amelyek nem egyeztethetők össze a biztonság és stabilitás előmozdításának céljával – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »