Sarkozy máris szembeszállt Trump politikájával

Nicolas Sarkozy volt francia államfő azt javasolta, hogy vessenek ki szénadót az Európába importált amerikai termékekre, ha Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok tényleg kihátrál az április végén aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.

A TF1 televíziónak adott nyilatkozatában Sarkozy emlékeztetett, hogy az elnökválasztási kampányban Trump megígérte a párizsi megállapodás újratárgyalását. Ha ezt valóban megteszi, és az Egyesült Államok nem tartja be azokat a környezetvédelmi szabályokat, amelyeket az európai vállalatok kötelesek tiszteletben tartani, Európának 1 százaléktól 3 százalékig terjedő szénadót kellene bevezetni az amerikai importcikkekre – mondta a jobboldali francia politikus.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Álláspontját azzal indokolta, hogy nem megengedhető olyan helyzet kialakulása, amely az európai vállalatok számára hátrányosabb, azaz ők betartanak bizonyos kötelezettségeket, miközben folytatódik az import egy olyan országból, ahol nincsenek ilyen kötelezettségek.

Sarkozy azt hangoztatta, hogy Európa nem lehet többé „gyenge” és „naiv”, ezért azt is javasolja, hogy a Vásárolj amerikait! elnevezésű törvény mintájára Európának is jogszabályban kell előnyt biztosítania a saját vállalkozásainak. A nevezett amerikai törvény kimondja, hogy a közpénzekből finanszírozott megrendelések esetében a nyertes vállalatoknak a termék legalább felét az Egyesült Államokban kell gyártania.

Franciaországban 2017 májusában tartanak elnökválasztást. A francia jobboldal november 20-án és 27-én rendezi meg az elnökjelölt-állító előválasztást, amelyen hét politikus indul – a közvélemény-kutatások szerint Alain Juppé volt kormányfő és Nicolas Sarkozy a győzelemre leginkább esélyes.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »