Sarkozy máris szembeszállt Trump politikájával

Nicolas Sarkozy volt francia államfő azt javasolta, hogy vessenek ki szénadót az Európába importált amerikai termékekre, ha Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok tényleg kihátrál az április végén aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.

A TF1 televíziónak adott nyilatkozatában Sarkozy emlékeztetett, hogy az elnökválasztási kampányban Trump megígérte a párizsi megállapodás újratárgyalását. Ha ezt valóban megteszi, és az Egyesült Államok nem tartja be azokat a környezetvédelmi szabályokat, amelyeket az európai vállalatok kötelesek tiszteletben tartani, Európának 1 százaléktól 3 százalékig terjedő szénadót kellene bevezetni az amerikai importcikkekre – mondta a jobboldali francia politikus.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Álláspontját azzal indokolta, hogy nem megengedhető olyan helyzet kialakulása, amely az európai vállalatok számára hátrányosabb, azaz ők betartanak bizonyos kötelezettségeket, miközben folytatódik az import egy olyan országból, ahol nincsenek ilyen kötelezettségek.

Sarkozy azt hangoztatta, hogy Európa nem lehet többé “gyenge” és “naiv”, ezért azt is javasolja, hogy a Vásárolj amerikait! elnevezésű törvény mintájára Európának is jogszabályban kell előnyt biztosítania a saját vállalkozásainak. A nevezett amerikai törvény kimondja, hogy a közpénzekből finanszírozott megrendelések esetében a nyertes vállalatoknak a termék legalább felét az Egyesült Államokban kell gyártania.

Franciaországban 2017 májusában tartanak elnökválasztást. A francia jobboldal november 20-án és 27-én rendezi meg az elnökjelölt-állító előválasztást, amelyen hét politikus indul – a közvélemény-kutatások szerint Alain Juppé volt kormányfő és Nicolas Sarkozy a győzelemre leginkább esélyes.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A brit kormány szabadkereskedelmi viszony kialakítására törekszik az unióval

A brit kormány szabadkereskedelmi kapcsolatrendszert kíván kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, és törvényt alkot az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak biztosításáról. Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kormányának új programját II. Erzsébet királynő ismertette hétfőn a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás