Újabb elnökjelölt jelezte indulását Franciaországban

Emmanuel Macron, a posztjáról politikai ambíciói miatt augusztusban lemondott francia gazdasági miniszter indulni fog a jövő évi elnökválasztáson – erősítette meg kedden a hónapok óta folyó találgatásokat a politikus környezete az AFP francia hírügynökségnek.

Francois Hollande államfő korábbi bizalmasa és gazdasági tanácsadója december 10. előtt jelenti be hivatalosan a jelöltségét, amelyhez a környezete szerint „minden feltétel adott”. A 38 éves szociálliberális politikus márciusban önálló politikai mozgalmat alapított En marche (Indulás!) elnevezéssel, amelynek célja felülemelkedni a bal- és jobboldali megosztottságon.

Emmanuel Macron akkor elmondta, hogy elégedetlen a jelenlegi baloldallal, július 12-én Párizsban tartott nagygyűlésén pedig azt ígérte mintegy 3500 fős hallgatóságának, hogy a 2017-es választásokon győzelemre viszi a pártját. Amióta augusztusban kilépett a kormányból, Emmanuel Macron egyre élesebben bírálja volt kollegáit.

Egy kedden nyilvánosságra hozott felmérés szerint a franciák 49 százaléka jó véleménnyel van Macronról, ami arra utal, hogy a bal- és jobboldal közötti megosztottságot meghaladó, pártok feletti elképzeléseivel egyre többeket hódított meg az elmúlt hónapokban, elsősorban az üzleti körökben és a fiatalok táborában. A politikusokhoz közelálló források szerint eddig 1700 helyi szervezetet hozott létre a párt és 2,8 millió eurós adományt gyűjtött össze a választási kampányhoz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Macron jelöltsége még kiszámíthatatlanabbá teszi a baloldal helyzetét alig fél évvel az elnökválasztás előtt, a tíz százalék alatti népszerűségi mutatóval rendelkező Francois Hollande ugyanis csak decemberben mondja meg, hogy jelölteti-e magát újra – jelöltsége azonban nem automatikus, miután neki is részt kell vennie januárban a baloldal elnökjelölt-állító választásán.

Amennyiben Francois Hollande nem indul, miniszterelnöke, Manuel Valls feltehetően megméretteti magát az előválasztáson. A kormányfő és Emmanuel Macron ugyanazt a szociálliberális politikát képviseli, s a baloldalon belül nagy riválisoknak számítanak.

A kormány mérlege és a baloldali megosztottság miatt azonban valamennyi felmérés azt mutatja, hogy bárki is nyeri meg a baloldali előválasztást, nincs esélye bejutni az elnökválasztás májusban esedékes második fordulójába, ahol várhatóan Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje és a novemberi jobboldali előválasztás győztese mérkőzhet meg egymással.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »