Clinton még Trump hazai pályáin is megerősödött

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje országosan 12 százalékkal vezet republikánus vetélytársa előtt egy friss közvélemény-kutatás szerint és nagyon megerősödött a republikánus államokban is.

A nagyarányú vezetésről az ABC televízió vasárnap délelőtti A hét című politikai vitaműsora számolt be. Az ABC a The Washington Post című lappal közösen készíttetett felmérését hozta nyilvánosságra, hangsúlyozva, hogy Hillary Clinton a legmagasabb arányú előnyt élvezi, amit az ABC valaha is mért. A kutatás szerint a demokraták elnökjelöltje 50:38 arányban vezet a republikánus elnökjelölt Donald Trump előtt. A felmérés szerint a megkérdezettek 59 százaléka visszautasítja Donald Trump azon vádaskodásait, miszerint a választásokat „elcsalják”.

Egy másik, szintén vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint – amelyet a CBS televízió készíttetett – Clinton nagyon megerősödött a hagyományosan konzervatív és sok elektort adó Texasban és Floridában, ahol már csak három százalékkal marad le Trump mögött. Texasban és Floridában 46:43 százalékos a két elnökjelölt közötti verseny aránya. A televíziós híradások pedig arról is szólnak, hogy az ugyancsak hagyományosan republikánus déli Georgia állam szintén a demokrata párti elnökjelöltre szavazhat november 8-án.

A vasárnapi televíziós vitaműsorokban több nyilatkozó is azt erősítette meg, hogy Donald Trump elismeri majd a választási vereséget. Az ABC televízió Eric Trumpot, a republikánus elnökjelölt kisebbik fiát szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy apja elismeri a választási eredményt, „ha az fair lesz”.

Reince Priebus, a Republikánus Országos Bizottság (RNC) vezetője a CBS televízióban kifejtette, hogy szerinte három héttel a választás előtt egyetlen jelölt sem ismer el vereséget. „Ha a választási eredmény szoros és mondjuk Floridában 200 vokssal állsz vesztésre és az elektoraid száma is 260 (az elnökséghez 270 elektor szükséges), akkor vajon már a választás éjszakáján elismered a vereségedet?” – fogalmazott Priebus, mindazonáltal leszögezte, hogy Trump „el fogja ismerni a vereségét, ha veszít és ha nem lesz választási csalás”. Priebus hibáztatta a médiát, mert szerinte „tisztességtelen és korrupt”, továbbá „megmérgezte az emberek gondolkodását, de a média szerencsétlenségére az emberek átlátnak ezen”. A Republikánus Párt vezetője egyébként azon meggyőződésének adott hangot, hogy Trump nyeri meg az elnökválasztást.

Jan Brewer, Arizona állam volt kormányzója a CNN-nek adott interjújában szögezte le, hogy szerinte „békés lesz a hatalom átadása”, bár azt is megjegyezte, hogy minden elnökjelöltnek joga van vitatni a választási eredményt. „Nem tudom, hogy van-e valaki is a tanácsadói között, aki magánemberként azt hinné, hogy Trump megnyeri ezt a választást” – ezt David Axelrod, demokrata párti politikai tanácsadó, Obama elnök volt kampányszakembere mondta a CBS televízióban. Axelrod szerint az a tény, hogy Clinton a hagyományosan republikánus hajlandóságú szövetségi államokban is jól teljesít, arra utal, hogy nagyon erős a pozíciója, jól áll valamennyi, úgynevezett csatatérállamban. A szakember utalt arra is, hogy a Trump-kampánnyal ellentétben a Clinton-kampánynak pontos felmérései vannak a szavazóbázisról minden egyes szövetségi államban.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »