Egymásnak esett Clinton és Trump helyettese

Az amerikai választási kampány egyetlen alelnökjelölti vitájában mindkét jelölt, a demokrata Tim Kaine és a republikánus Mike Pence is szenvedélyesen érvelt, ám a vita elsősorban a két elnökjelöltről, Hillary Clintonról és Donald Trumpról szólt. Mike Pence indianai kormányzó és Tim Kaine szenátor egy virginiai kisvárosban, Farmville-ben, a Longwood Egyetemen vitázott helyi idő szerint kedd este.

A kilencven perc alatt azonban több szó esett Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokratikus elnökjelöltről, mint az alelnöki tervekről, mindkét politikus a másik elnökjelöltjét támadta és a sajátját védelmezte. A két alelnökjelölt gyakran túlbeszélte a másikat, a vita elején kivált Tim Kaine nem hagyta szóhoz jutni riválisát, gyakran félbe is szakította.

A vita elején a műsorvezető – utalva Hillary Clinton e-mail botrányára és a Clinton Alapítvány körüli ellentmondásokra – megkérte a demokrata párti alelnökjelöltet, fejtse ki véleményét, vajon mivel magyarázható, hogy sok amerikai nem bízik Clintonban. Kaine védelmébe vette Hillary Clintont, és azt fejtegette, hogy az elnökjelöltnek szenvedélye a köz szolgálata, felidézve ifjabb éveinek jogászi munkáját. A virginiai szenátor ezután gyorsan áttért Trump támadására. Azt állította, hogy Clintonnal ellentétben Trump „mindig magát helyezi előtérbe”. Bírálta a republikánus elnökjelöltet a bevándorlókra tett megjegyzései miatt és azért, mert sokáig ismételgette azt a hamis állítást, hogy Barack Obama amerikai elnök nem az Egyesült Államokban született.

Mike Pence azzal vágott vissza, hogy a Clinton-kampánycsapat az, amely „inzultusokkal teli kampányt folytat”, és szerinte „az emberek ezért kérdőjelezik meg Clinton megbízhatóságát”. Pence hangsúlyozta azt is, hogy a Clinton Alapítvány külföldi kormányoktól fogadott el adományokat, amikor Hillary Clinton külügyminiszter volt.

A két alelnökjelölt összekapott a The New York Times című amerikai lap által a hét végén nyilvánosságra hozott információ miatt is, amely szerint 1995-ben Trumpnak óriási, csaknem egymilliárd dolláros vesztesége volt, és ezt úgy „írta le”, hogy 18 éven keresztül nem fizetett személyi jövedelemadót. Pence erre azt fejtegette, hogy Trump nem „karrierpolitikus”, hanem üzletember, aki „egy adott időszakban nehézségeken ment keresztül, de élt az érvényben lévő adószabályokkal és briliáns módon élt velük”. Hozzátette: Trump több tízezernyi munkahelyet teremtett, és adózott a foglalkoztatottak után is. Kaine szenátor azonban visszaidézte Trump szavait: „okos voltam, hogy nem fizettem adót”. A szenátor kérdésbe fogalmazta véleményét: „akkor mi mindannyian, akik adót fizetünk, hülyék vagyunk?”.

A bevándorlás kérdésében ugyancsak különbözött a két alelnökjelölt véleménye. A demokrata párti politikus bírálta Trump keményvonalas retorikáját, és a javaslatát, hogy átmenetileg fel kellene függeszteni az Egyesült Államokba érkező muszlimok beengedését. Kaine átfogó bevándorlási reformot ígért, Pence pedig leszögezte: az ő államában, Indianában, továbbra sem engedélyezik, hogy szíriai menekülteket telepítsenek le az Obama-program keretében. A nézetkülönbség újabb vitát generált arról, hogy melyik elnökjelölt milyen szavakkal sértegeti a másikat. „Ha Donald Trump mindazt és úgy mondta volna el, amit most Ön állít róla, még akkor sem érné el a felét sem azoknak a sértegetéseknek, amelyeket Hillary Clinton fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy a mi támogatóink fele szánalmas” – vágott oda Clinton alelnökjelöltjének a republikánus politikus.

Gyakran került szóba – miként az egész kampányban is – Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök. „Putyin diktátor” – hangsúlyozta Tim Kaine, és emlékeztetett: Donald Trump korábban azt mondta, hogy Putyin erősebb vezető a saját országában, mint Obama az Egyesült Államokban. Kaine hozzátette: aki nem ismeri a különbséget a diktátor és az erős vezető között, az nem alkalmas arra, hogy az amerikai hadsereg főparancsnoka legyen. Felvetette továbbá: vajon Trump azért nem akarja nyilvánosságra hozni adóbevallását, mert akkor kiderülne, hogy komoly üzleti érdekeltségei vannak Oroszországban?

Mike Pence felidézte, hogy annak idején, külügyminiszterként éppen Hillary Clinton hirdette meg az „újratervezés” politikáját Moszkvával, s ennek az eredménye az lett, hogy Oroszország elcsatolta a Krímet, most pedig azzal provokálja az Egyesült Államokat, hogy rakétaelhárító rendszereket telepít Szíriában. Pence szerint erre a provokációra Washingtonnak válaszolnia kellene, Lengyelországba és Csehországba kellene rakétaelhárító rendszereket telepítenie. A republikánus alelnökjelölt hangsúlyozta: Obama és Clinton külpolitikája meggyöngítette az Egyesült Államokat, amely szerinte egyúttal elveszítette tekintélyét is. A két alelnökjelölt kitért Észak-Koreára és Kínára is, és abban egyetértett, hogy a Koreai-félszigetnek atomfegyvermentesnek kell lennie.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »