Tovább irtják az ellenzéki médiát Törökországban

Nagy erőkkel vonult ki a török rendőrség kedden Isztambulban az országos sugárzású IMC TV-hez, melyet arra hivatkozva be is zárattak, hogy csatorna a hatóságok szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet propagandáját terjeszti – írta a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap internetes oldalán.

A beszámoló szerint az intézkedés ideje alatt több tucat alkalmazott gyűlt össze a televízió stúdiójában. „Soha nem hallgattatjátok el a szabad sajtót!” – skandálták tiltakozva. Miután a hatóságok beszüntették az adást, a stáb okostelefonos alkalmazáson keresztül folytatta az élő közvetítést.

Múlt pénteken az IMC TV mellett 31 másik sajtóorgánum – köztük rádiók, televízióállomások és újságok – bezárását rendelték el Törökországban terrorista propaganda terjesztésére, valamint nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva. Az IMC TV internetes oldalát már pénteken blokkolták, az érintett médiumokat hétfő este kezdték el bezárni.

Az IMC TV-t 2011-ben alapították és műsorában kiemelt figyelmet szentelt a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban zajló PKK-ellenes katonai beavatkozásnak. A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok. Az összecsapásokban azóta a biztonsági erők közel 700 tagja és több mint 7000 kurd lázadó vesztette életét.

A kormány hétfőn újabb kilencven nappal meghosszabbította a július 20-án bevezetett rendkívüli állapotot, amelynek értelmében törvényerejű rendeletekkel irányítják az országot. Recep Tayyip Erdogan államfő támogatta a helyzet fenntartását, mert szerinte Ankara így hatásosabb küzdelmet vívhat a terroristák ellen, beleértve a kurd lázadókat és támogatóikat is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »