Félrebombáztak az amerikaiak, Oroszország magyarázatot kér

Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szombaton este az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén New Yorkban vizsgálatot ígért az állítólag szíriai kormányerőket ért légicsapásért, és ostorozta Oroszországot, illetve a damaszkuszi rezsimet is.

Samantha Power a BT szombat este tartott, Oroszország kérésére összehívott rendkívüli tanácskozásán fejezte ki az amerikai kormány sajnálatát arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy valóban a szíriai kormányhadsereg állásaira mértek légi csapást az amerikaiak vezette koalíciós erők a Deir-ez-Zór melletti repülőtéren.

Damaszkusz és Moszkva állítása szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták, és megöltek 62 embert, több mint százat pedig megsebesítettek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg.

Az amerikai ENSZ-nagykövet azt állította, hogy Washington csak akkor szerzett tudomást a történtekről, amikor Oroszország tájékoztatta erről. A nagykövet bejelentette: vizsgálatot indítottak az ügyben, és ha beigazolódik, hogy valóban szír állásokra mértek légicsapásokat, akkor az amerikai kormány ki fogja mondani, hogy „ez nem állt szándékában”.

A nagykövet szerint ugyanakkor meglepő mutatvány a szombati orosz tiltakozás, s úgy fogalmazott: „ez még orosz mércével mérve is egyedülállóan cinikus és képmutató volt”.

A következő vádakat hozta fel Power az Azsad-reszim ellen:
– 2011 óta szándékosan, rémisztő és előre kiszámítható gyakorisággal támadott civil célpontokat
– a szíriai kormányerők civilek lakta térségeket vettek ostrom alá
– megakadályozták életmentő segélyek eljuttatását éhező és beteg polgári lakosokhoz
– a segélyszállítmányokat elvették és „zsebre tették”
– a szír kormányerők vegyi fegyvereket vetettek be
– a kormány tízezreket kínoz meg a börtönökben és aprólékosan fel is jegyezteti a kínzásokat 

Oroszország mindezek ellen eddig soha nem tiltakozott, nem követelt vizsgálatot és „soha nem hívott össze szombat éjjelre sürgős konzultációt az ENSZ Biztonsági Tanácsában”.

Az orosz nagykövet, Vitalij Csurkin a BT ülésén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok két kötelezettségét is megsértette: az ellenségeskedések megszüntetése ügyében még februárban nyélbe ütött megállapodást, és megszegte a szíriai kormánynak két évvel ezelőtt, a légi csapások megindításakor tett ígéretét is. Csurkin emlékeztetett rá: Washington megígérte Damaszkusznak, hogy a kormány fegyveres erejének hadállásait nem támadja.

Az orosz diplomata felhívta a figyelmet arra, hogy amikor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Palmüra városát támadta és be is vette, akkor az Egyesült Államok nem sietett a szír kormány segítségére. Csurkin figyelemre méltó ténynek nevezte, hogy két nappal az előtt mértek légi csapást a szír kormányerőkre, hogy életbe lépne az orosz-amerikai megállapodás.

Power és Csurkin nem hallgatta meg egymás beszédeit. Először az amerikai diplomata vonult ki az ülésteremből az orosz ENSZ-nagykövet felszólalásakor, hogy tájékoztassa az újságírókat, majd ezek után Csurkin sem volt kíváncsi Power mondandójára. Csurkin példátlannak nevezte az amerikai ENSZ-nagykövet viselkedését a BT rendkívüli ülésén.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »