Orosz-amerikai kezdeményezésre tűzszünet lesz Szíriában

Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország 13 órányi tárgyalás után megállapodásra jutottak a szíriai békefolyamat ügyében. A megállapodás része egy teljes országra kiterjedő tűzszünet is, mely hétfőn napnyugtakor lép életbe.

Az amerikai külügyminiszter John Kerry az alábbi bejelentést tette a maratoni tárgyalás után Genfben:

„Ma Szergej Lavrov és én az elnökeink és országaink nevében arra kérjük az összes szíriai érdekeltet, hogy támogassák az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország tervét, amellyel ezt a szörnyű konfliktust a lehető leggyorsabban, politikai rendezéssel lezárhatjuk.”

Az orosz külügyminiszter Szergej Lavrov elmondta, hogy a továbbra is fennálló kölcsönös bizalmatlanság ellenére a két fél elfogadott egy 5 dokumentumból álló csomagot, ami újraéleszti a februárban sikertelenül zárult tűzszünetet és lehetővé teszi az amerikai és az orosz fél katonai együttműködését a szíriai milicista csoportok ellen.

Mindkét fél azt az álláspontot képviseli, hogy a dokumentumokat nem fogják nyilvánosságra hozni.

syria

Kerry elmondása szerint az új megállapodás alapvető eleme, hogy tartalmaz egy olyan kitételt, miszerint a szíriai kormány nem végez légi bevetéseket egy meghatározott területen azzal az ürüggyel, hogy az an-Núszra front állásait támadják.

Amennyiben a tűzszünet 7 napon keresztül kitart, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország egy közös műveleti központot állítanak fel, ami az an-Núszra front ellen veszi majd fel a harcot.

  • A törökök is támogatják a kezdeményezést
A török külügyminisztérium üdvözölte az orosz-amerikai bejelentést, a tárca közleményében hangsúlyozta a megállapodás sikeres végrehajtásának jelentőségét, továbbá különösen fontosnak minősítette a humanitárius segítségnyújtást, valamint az összecsapások beszüntetését az észak-szíriai Aleppó város környékén. A török külügyminisztérium közölte, hogy támogatja a fegyvernyugvás fenntartására irányuló erőfeszítéseket, illetve sürgeti a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldását.

Forrás: Reuters / MTI

Friss hírek