A palesztinoknak még várniuk kell a voksolásra

A ciszjordániai Rámalláhban ülésező palesztin legfelsőbb bíróság elhalasztotta a palesztin területeken, Ciszjordániában és a Gázai övezetben eredetileg október nyolcadikára tervezett helyhatósági választás megtartását – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió csütörtökön.

Egyelőre ideiglenes határozatról van szó, az ügyben szeptember 21-én hoz végleges döntést a grémium, de október helyett leghamarabb decemberben várható az önkormányzatok újjáválasztása.

A bíróság azért ült össze, mert petíciókat nyújtottak be hozzá a tervbe vett választások felülvizsgálatára, egyrészt mert Jeruzsálem kimaradt a voksolásból, másrészt Gázában az ottani, a Hamász radikális iszlamista által felügyelt bíróságon született döntések miatt. Néhány órával korábban ez a gázai törvényszék számos körzetben elutasította a Fatah mérsékelt, világi párt jelöltjeinek övezetbeli listáját, és így a huszonöt gázai körzetből kilencben nem indulhattak volna a Ciszjordániát kormányzó Fatah frakció képviselői.

„A választásoknak egységes nemzetként kell kezelnie a palesztinokat. Jeruzsálemi és gázai eljárási gondok miatt a szavazás elhalasztása mellett döntöttünk” – áll a bíróság indokolásában.

Ha megtartották volna, akkor 2007 óta ez lett volna az első olyan voksolás, amelyet egyszerre szerveznek meg Ciszjordániában és a Gázai övezetben, a palesztinok nemcsak területileg, de 2007 óta politikailag is kettészakadt térségeiben.

Már többször előfordult, hogy a két legnagyobb palesztin frakció, a Ciszjordániában a Palesztin Nemzeti Hatóságot vezető Fatah és a Gázai övezetet uraló Hamász közti viták miatt tolódtak el választások.

Szakértők szerint a Hamász részvétele a választásokon a Fatah visszaszorulását eredményezné Ciszjordániában, mert várhatóan a Hamász győzne a nagyobb városokban: Rámalláhban, Náblúszban, Dzseninben, Túl-Karmban, Hebronban, Kalkíliában és Jerikóban is.

A Hamász elutasította a rámalláhi bíróság döntését. A halasztás bejelentése után nyilatkozatot adott ki, amelyben a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt vádolta a voksolás elnapolásával, és a demokrácia elleni puccsnak nevezte a történteket.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »