Tovább nyomoz a párizsi terrorelhárítás

Egy második házaspárt is őrizetbe vett a francia rendőrség a közép-franciaországi Montargisban a gázpalackokkal teli gépkocsi miatt, amelyet a hétvégén Párizs belvárosában találtak. A villogó elakadásjelzőkkel az út szélén hagyott üres autóban gázolajjal teli kannák is voltak – közölték csütörtökön rendőrségi források.

Az első, az iszlám radikalizmushoz kapcsolható házaspárt – egy 34 éves férfit és egy 29 éves nőt – már kedden őrizetbe vett a rendőrség terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt. A Peugeot 607 típusú gépkocsi tulajdonosát kedd esti kihallgatása után szabadon engedték, radikális iszlamistaként nyilvántartott lányát azonban továbbra is keresik. A szülők vasárnap jelezték a hatóságoknak, hogy lányuk eltűnt a gépkocsival együtt. Szüleinek állítólag azt mondta, hogy Szíriába utazik.

  • Előzmények
A rendőrséget vasárnapra virradó éjjel riasztotta egy belvárosi bár alkalmazottja, aki gyanúsnak tartotta a tilosban, rendszámtábla nélkül, villogó elakadásjelzőkkel parkoló gépkocsit, amelynek egyik első ülésén egy gázpalack hevert. A járművet először tűzszerészek kutatták át, akik megállapították, hogy a gázpalack üres. A csomagtartóban viszont találtak további öt teli gázpalackot. A gázpalackokon nem volt sem detonátor, sem pirotechnikai eszköz. A gépkocsi a Notre Dame katedrálissal szemben, a Szajnával párhuzamos egyik kis utcában parkolt. A környéken naponta több ezer hívő és turista fordul meg. Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást annak kiderítésére, hogy merényletet akartak-e végrehajtani, vagy csak provokációról van szó.

Patrick Calvar, a titkosszolgálatok belbiztonságért felelős vezetője május 24-én egy parlamenti meghallgatáson jelezte: meggyőződése, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet gépkocsiba rejtett pokolgépes merényletekre készül Franciaországban is. A terrorelhárításért felelős vezető emlékeztetett arra, hogy 1986 és 1995 között több ilyen módszerrel elkövetett iszlamista merénylet történt az országban, s meggyőződése szerint a terroristák “ehhez a klasszikus módszerhez” térnek vissza.

Korábban írtuk: Gázpalackokkal tömött autót találtak Párizs belvárosában

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »