Már Obama is Donald Trump ellen hangol

Barack Obama amerikai elnök szerint Donald Trump republikánus párti jelölt alkalmatlan arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen és pártjának meg kellene vonnia tőle a támogatást.

Az amerikai elnök erről a szingapúri miniszterelnökkel, Li Hszien Lunggal tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt.
Obama megfogalmazásában Trump „siralmasan felkészületlen” ahhoz, hogy elnök legyen. „Már a múlt héten megmondtam ezt, és Trump azóta is folyamatosan tanújelét adja ennek” – szögezte le Obama, aki a Demokrata Párt múlt heti philadelphiai elnökjelölt-állító gyűlésén bírálta élesen Donald Trumpot.

barack_obama

Az elnök utalt egy 2004-ben Irakban meghalt amerikai muszlim katona édesapjára, aki a demokrata konvención felszólalt, majd Donald Trump bírálta őt és vitába is keveredett vele. Obama hangsúlyozta: „az, hogy olyan családot bírál, amely különleges áldozatot hozott az országért, az, hogy láthatóan nincsenek meg az alapvető ismeretei a lényegi témákról Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában” jelzi, hogy Trump „rémesen felkészületlen” az elnöki posztra.

  • Előzmények
Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfőn a kongresszus republikánus politikusainak támogatását kérte az Irakban tizenkét évvel ezelőtt meghalt amerikai katona családjával folytatott vitájában.

„Egy ponton azt kell már mondani, hogy elég” – mondta Obama, szavait a Republikánus Párt politikusainak címezve. Megjegyezte: érdekes figyelemmel kísérni, hogy a republikánusok vezető politikusai, köztük például a képviselőház elnöke, a szenátusi republikánus csoport vezetője, vagy John McCain szenátor is, mindig bírálják ugyan Trumpot, de még soha nem vonták meg tőle a bizalmukat.

Obama kitért arra is, hogy korábbi republikánus elnökjelöltekkel, John McCain szenátorral és Mitt Romney volt kormányzóval ugyan voltak nézetkülönbségei, de soha, egyikükről sem gondolta, hogy alkalmatlanok volnának az elnöki poszt betöltésére.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »