Fokozzák a vallási épületek védelmét Belgiumban

Belgiumban szerdán elrendelték a vallási célú épületek védelmének megerősítését, miután előző nap két fegyveres támadó túszokat ejtett egy észak-franciaországi templomban.

A Le Soir című napilap értesülései szerint a hatóságok fokozni fogják az ország valamennyi vallási célú épületének védelmét. A belgiumi zsinagógák védelmét már korábban megerősítették, miután 2014-ben merényletet követtek el a brüsszeli zsidó múzeumnál.

Az illetékes belga hatóságok továbbra is hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét, ami azt jelenti, hogy a merénylet veszélye „lehetséges és valószínű”.

Kedden két késekkel felfegyverzett férfi behatolt a franciaországi Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol elvágták a pap torkát, egy másik embert pedig súlyosan megsebesítettek. A támadást az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vállalta magára.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »