Egy éve tervezte a vérengzést a müncheni ámokfutó

A müncheni lövöldözés elkövetője a nyomozás vasárnapi állása szerint alaposan tanulmányozott korábbi ámokfutásos bűncselekményeket, és valószínűleg egy éve tervezte már a vérengzést. Áldozatai többnyire kiskorú bevándorlók voltak, de nincsenek arra utaló jelek, hogy célzottan választotta volna ki őket. A péntek esti támadás három sebesültje még életveszélyben van, és időközben elkezdődött a politikai vita arról, hogy milyen tanulságok vonhatók le a hatóságok által előzetesen nem politikai hátterű ámokfutásként besorolt esetből.

A müncheni ügyészség, a városi rendőrség és a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) vasárnapi közös sajtótájékoztatóján Münchenben elhangzott, hogy a 18 éves német-iráni kettős állampolgár elkövető egy éve járt a 16 halálos áldozatot követelő winnendeni ámokfutás helyszínén, ahol fényképeket is készített, és ezután kezdhetett hozzá a vérengzés kiterveléséhez.

A Münchenben született és nevelkedett fiatalember holmijai között és adathordozóin számos anyagot – újságcikkeket, könyveket – találtak ámokfutásokról. Foglalkozott a norvég Anders Behring Breivik 77 halálos áldozatot követelő ámokfutásával is, amelynek ötödik évfordulóján, pénteken lövöldözött Münchenben, de a Breivik-féle 1500 oldalas kiáltványt nem találták meg nála. Azonban az adathordozók vizsgálatával nem végeztek, több terabájt anyagot kell még átnézni.

Egyelőre nem tudni, hogy miért éppen München északi részén, az Olympia bevásárlóközponttal (OEZ) szemben lévő gyorsétteremben kezdett lövöldözni, de az biztosnak tűnik, hogy tettének nincsenek politikai vagy vallási vonatkozásai és áldozatait véletlenszerűen választotta ki.

Gyászoló tömeg a bevásárlóközpontnál – Forrás: Reuters

Az elkövető 9 embert lőtt agyon, majd végzett magával. Áldozatai többnyire Münchenben vagy a környéken élő kiskorú bevándorlók, egy 15 éves magyar fiú, egy 14 éves német és egy 14 éves hontalan lány, egy 14 éves és egy 15 éves német-török kettős állampolgár fiú, egy 17 éves görög fiú, egy 19 éves német és egy 20 éves koszovói fiatalember, és egy 45 éves török nő.

A vasárnap frissített adatok szerint 35 ember sérült meg a lövöldözéssel összefüggésben, de többen nem a helyszínen, hanem a belvárosban kitört pánikban. Az elkövető igyekezett minél több embert a gyorsétterembe csábítani egy közösségi portálon nyitott hamis – egy valódi személy nevével, fényképével visszaélve létrehozott – profil révén szétküldött üzenetekkel. A nyomozás előzetes megállapításai alapján az áldozatok között nincs olyan ember, akivel kapcsolatban állt a közösségi portálon.

A fegyvert az internet darknet néven ismert, főleg bűnözők által használt részén szerezhette be, erre utal egy, a darkneten folytatott üzenetváltása. Arra utaló nyomokat is találtak, hogy nagyon sokat játszott belső nézőpontú – a játékteret a játékos szemszögéből ábrázoló – erőszakos online játékokkal, mindenekelőtt a Counterstrike nevű játékkal, ami a nyomozás vezetői szerint nem szokatlan ámokfutóvá váló embereknél.

Az előzetes adatok szerint az elkövető szociofóbiában (bizonyos szociális, nyilvános helyzetekben fellépő szorongás) szenvedett. Tavaly nyáron hosszabb ideig egy kórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriai osztályán feküdt, és a vérengzést megelőző időszakban gyógyszeres kezelés alatt állhatott. Azt egyelőre nem tudni, hogy szedte-e a gyógyszereket. Előfordulhat, hogy megszakította a kezelést, ami hozzájárulhatott az ámokfutáshoz vezető lelkiállapot kialakulásához.

A helyszínre vasárnap is ezrek mentek el, hogy virággal, gyertyával fejezzék ki együttérzésüket az áldozatok hozzátartozóival, és városszerte több megemlékezést tartottak. Reinhard Marx münchen-freisingi bíboros érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke a Miasszonyunk-templomban tartott szentmisén az egymás iránti figyelem erősítésére és megbékélésre szólított fel.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek