Ukrajna NATO-tagsága még nincs napirenden

A NATO tagállamai átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára, Ukrajna NATO-tagsága ugyanakkor egyelőre nem kerül napirendre  – jelentette be szombaton Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.

Stoltenberg közös sajtóértekezletet tartott Petro Porosenko ukrán elnökkel, miután az észak-atlanti szövetség varsói csúcstalálkozója keretében megtartották a NATO-Ukrajna találkozót.
„Ma megerősítettük az Ukrajnának szóló tartós támogatásunkat, jónak értékeltük az ukrán reformprogramot is” – mondta Stoltenberg.

Porosenko nagyon fontosnak minősítette azt az átfogó támogatási csomagot, melyet a NATO-Ukrajna találkozón egyhangúlag megszavaztak. „A történelemben eddig soha nem ajánlottak ilyen erős segítséget” – hangsúlyozta. Mint mondta, a Varsóban hozott döntések lehetővé teszik, hogy  Ukrajna bővített NATO-partnerségi státust kapjon, ami biztonsági téren az együttműködés elmélyítésével jár.

Stoltenberg a sajtóértekezleten kijelentette: a NATO nem ismeri el, és soha nem is fogja elismerni a Krím elcsatolását. „Elítéljük a kelet-ukrajnai helyzet szándékos destabilizálását” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a térségben naponta sértik meg a minszki tűzszüneti megállapodást.
„Arra hívjuk fel Moszkvát, hogy szüntesse be a szeparatisták politikai, katonai és pénzügyi támogatását” – jelentette ki a főtitkár. Kiemelte: a megállapodást a konfliktus „minden résztvevőjének teljességgel végre kell hajtania”, a helyzet politikai megoldására kell törekedni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »