Az EBRD pozitívan értékelte Szerbia gazdasági stabilitását és fejlődését

Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) igazgatótanácsa elismerően szólt a szerb kormány reformjairól és pozitívan értékelte az ország gazdasági stabilitását és fejlődési útját.

A szerb kormány közleménye szerint az EBRD és Aleksandar Vučić kormányfő között folytatott mai megbeszélés fő témái között szerepelt a befektetői légkör javítása, a vállalkozói szellem fejlesztése a tanácsadói programon keresztül, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott segítség a szerbiai intézményekkel együttműködve.

A legnagyobb az érdeklődés az energetikai és infrastrukturális projektek, valamint a sikeres szerb vállalatok további fejlesztése iránt, mint amilyen a belgrádi Nikola Tesla repülőtér és a Telekom Srbija, a nemzetközi vállalatokkal való stratégiai partnerség modelljein keresztül.

A tárgyalás során a felek rámutattak a regionális gazdasági együttműködés és stabilitás fontosságára, amihez Szerbia mint a régió vezető országa a leginkább hozzá tud járulni.

Vučić megköszönte az EBRD-nek a Szerbia számára fontos területeken nyújtott folyamatos támogatását és segítségét, írja az RTV.

A kormányfő elmondta, hogy a szerb kormány az elkövetkező időszakban is megtesz mindent, hogy elérje a kitűzött célokat és eredményeket, főként a gazdaság, különösen pedig a magánszférába történő befektetések serkentése terén, hogy gyorsabb legyen a gazdaság fellendülése.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »