Nagy bajba kerülhetnek a szíriai menekültek?

  • Ötmillió szíriai menekült megélhetése került veszélybe az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint.
  • Ennek legfőbb oka, hogy eddig csupán a negyed folyt be a 11 milliárd dollárnyi segélynek, amelyet a nemzetközi közösség februárban ígért meg Szíriával szomszédos országoknak.
  • Amin Awad, az UNHCR közel-keleti és észak-afrikai irodájának igazgatója az AFP hírügynökségnek nyilatkozva „helyrehozandó kollektív kudarcnak” nevezte a segélyek elmaradását.

Ötmillió szíriai menekült megélhetése került veszélybe az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint amiatt, hogy eddig csupán a negyed folyt be a 11 milliárd dollárnyi segélynek, amelyet a nemzetközi közösség februárban ígért meg Szíriával szomszédos országoknak.

Amin Awad, az UNHCR közel-keleti és észak-afrikai irodájának igazgatója az AFP hírügynökségnek nyilatkozva „helyrehozandó kollektív kudarcnak” nevezte a segélyek elmaradását.

A február elején rendezett londoni donorkonferencián a nemzetközi adományozók vállalták, hogy 2020-ig 11 milliárd dolláros segítséget nyújtanak a szíriai háború 18 millió kárvallottjának. Awad szerint azonban eddig mindössze 2,5 milliárd dollárnak megfelelő segélyt osztottak szét, miközben a Szíriával határos országokra – Törökországra, Libanonra, Jordániára és Irakra – nagy teherként nehezedik a menekültáradat. Ezek az országok csalódottak, és úgy érzik, hogy magukra hagyták őket – mondta Awad, aki Washingtonban tárgyal a kialakult helyzetről amerikai illetékesekkel.

A háború előtt Szíriában 23 millió embert élt. Az ENSZ által közvetlenül a londoni konferencia előtt, januárban közzétett adatokból kiderült, hogy 13,5 millió szíriai szenvedő alanya a fegyveres viszálynak, és közülük 4,7 milliónyian menekültek el az országból – az elmúlt évtizedek fegyveres konfliktusai közül egyik sem idézett elő ekkora menekültáradatot. Legtöbben – mintegy 2-2,5 milliónyian – Törökországba menekültek. Libanon 1,2 millió szíriait fogadott be, ami az ország lakosságának közel a negyedét teszi ki. Jordániában 630 ezer szíriai menekültet számolt össze az UNHCR, Ammán pedig egymillió menekültről tud. Mintegy 225 ezer szíriai lelt menedékre Irakban, és 137 ezren érkeztek Egyiptomba.

A világon összességében hatvanmillió menekült van, és több mint egyharmaduk a közel-keleti térségben. Míg a Földön hétmilliárd ember él, 5-7 százalékuk pedig a Közel-Keleten, a térségbeli menekültek részaránya 35-40 százalékos az UNHCR adatai szerint.

Amin Awad szerint a második világháború óta a világ nem szembesült ilyen súlyos menekültválsággal, amely azzal fenyeget, hogy megingatja az egész térséget, súlyos következményeit pedig már több mint egy éve érzékeli Európa is.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »