Nyolc párt sértett törvényt

A belügyminisztérium megvizsgálta a választási kampányokra szánt összegekről készült zárójelentéseket, nyolc pártot gyanúsítanak a törvény megsértésével.

A belügyminisztérium megvizsgálta a választási kampányokra szán összegekről készült zárójelentéseket, nyolc pártot gyanúsítanak a törvény megsértésével.

Ezekre a pártokra szankciók várnak. Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokkal foglalkozó bizottságának főnöke nem akart részleteket elárulni a vizsgálatokkal kapcsolatban. Csak annyit mondott, hogy egy párt ellen azért folyik még vizsgálat, mert nem tüntetett fel minden kiadást.

A választási kampány finanszírozását taglaló dokumentumokat minden pártnak le kell adni, mely indult a március ötödikei választásokon. A belügyminisztérium leellenőrzi a dokumentumokat, majd nyilvánosságra hozza azokat a weben.

A politikai pártok maximum három millió eurót költhettek a kampányra, a kiadásokat pedig egy transzparens számlán kellett vezetni, melyet a pártoknak öt évig meg kell őrizni.

Ebből nyilvánvalónak kell lenni, mennyit költött a párt felmérésekre, hirdetésekre, reklámokra, plakátokra, utazásokra, ajándékokra vagy más, a kampánnyal összefüggő dolgokra.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »