Szerbia: nem csökken az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt

Újabb kihelyezett konzuli fogadónapot tartottak Nagybecskereken, a Petőfi MME-ben Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának munkatársai.

A Bega menti városban ez volt a 19. ilyen jellegű fogadónap, és most 67-en adhatták át kérelmüket. Legutóbb, a februári kihelyezett konzuli ügyintézéskor a nagybecskereki CMH-iroda munkatársai a június 28-ai dátumot tervezték be, ám a nagyszámú igénylő miatt a tegnapi ügyfélfogadást utólag iktatták be.

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa szinte minden héten két alkalommal tart kihelyezett konzuli fogadónapot különböző vajdasági helyszíneken. Júliusban és augusztusban nem kerül sor konzuli fogadónapra, de a kérelmeket a nyár folyamán is be lehet nyújtani Szabadkán, minden munkanapon, ügyfélfogadási időben.

Dr. Rusz Radován konzul elmondta, hogy a magyar nyelv megfelelő szintű ismerete továbbra is meghatározó feltétele a honosításnak, ez alkalommal kb. 15 esetben merült fel a konzul által lefolytatott interjú szükségessége. Továbbra is megkövetelik a megfelelő szintű magyar nyelvtudást a kérelmezőktől. A konzulátus munkatársai a kérelem beadásakor, illetve az esküt megelőzően is ellenőrzik a magyar nyelven történő kommunikáció készségét, sőt a nyelvismeret ellenőrzésére a magyar állampolgársággal összefüggő későbbi ügyintézés kapcsán is sor kerülhet.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »