Lemond a szlovák parlament legnagyobb ellenzéki erejének vezetője

Richard Sulík, a szlovák parlament legerősebb ellenzéki csoportosulásának, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke és európai parlamenti képviselője hétfőn Pozsonyban bejelentette: a mozgalom júniusi, rendkívüli kongresszusán lemond pártelnöki posztjáról.

Richard Sulík lépéséről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn azt írta, a pártelnök indoklásul azokat az „áldatlan vitákat” jelölte meg, amelyek mozgalmával és személyével összefüggésben jelentek meg a szlovák médiában a márciusi parlamenti választások után. Ugyanakkor hozzátette: a rendkívüli kongresszuson ismét indulni fog a pártelnöki posztért.

„Véget akarok vetni annak a helyzetnek, hogy a nyilvánosság előtt mossuk a szennyesünket” – fejtette ki Sulík. A pártelnök ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az előző, 2012-es parlamenti választások után, amikor a liberálisok ugyancsak ellenzékben maradtak, a mozgalmon belüli viták nyilvánosságra kerülése az SaS támogatottságának megcsappanásához vezetett.

Az SaS-nek a 2016-os parlamenti választásokon a voksok 12,1 százalékát sikerült megszereznie, s egy ideig úgy tűnt a többi kisebb jobboldali párt támogatásával sikerül kormányt alakítaniuk. Erre végül nem került sor, mivel két jobboldali párt, a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt illetve a volt államfőjelölt, Radoslav Procházka vezette Háló (Siet) kormánykoalícióra lépett Robert Fico a választásokon győztes pártjával és a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). Miután így nem jött létre a széles jobboldali koalíció, a Ficóékkal kormányra lépő Bugár Bélát, illetve Radoslav Procházkát és pártjaikat a leginkább liberális kötődésű sajtó részéről kemény kritika érte. Ebből a kritikából részben az SaS-nek is kijutott, majd később, több a mozgalmon belüli belső vita is a lapok hasábjaira került. Ez ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a politikai alakulaton belül hangosabbak lettek – az EU-szkeptikus kijelentéseiről ismert pártelnökétől – eltérő vélemények.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »