Nagy a baj a kassai U. S. Steelben

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a kassai acélműre. A Pittsburgh Post-Gazette című amerikai napilap értesülései szerint a U. S. Steel európai és amerikai részlegein további elbocsátások várhatók, de az sem kizárt, hogy az amerikaiak eladják a kassai gyárat. Az Új Szó cikkét idézzük.

Korábban az is felmerült, hogy a cseh Moravia Steel szlovák tulajdonosát, Tomáš Chreneket is érdekli az üzlet. Az acélipari óriásvállalat kassai leányvállalatának eladásáról már többször is szó volt, de egyelőre kisebb elbocsátásokkal próbálják korrigálni a vállalat veszteségeit. Az amerikai napilap szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint amit mostanáig tudni lehetett, a tengerentúlon és Kassán is komolyabb változásokra kell számítani.

„Az amerikai munkásokat még április elején e-mailben informálta a cég. Az USA-ban dolgozók negyedét – nagyjából 750 embert – fogják elbocsátani. Az e-mailben arról is írtak, hogy az óriáskonszern kassai leányvállalatában még ennél is drasztikusabb lépésekhez kell folyamodni. Az elbocsátások főként a menedzsmentet érintik, pontos számuk egyelőre nem ismert” – írja a Pittsburgh Post-Gazette, amely szerint a kialakult helyzet leginkább az európai munkásokat sújtja. A lap arról is említést tesz, hogy az utóbbi öt év során a U. S. Steel szerbiai leányvállalatának leállításával mintegy 6800 európai munkást, és ugyanannyi idő alatt mindössze 2000 amerikai alkalmazottat bocsátott el.

Jönnek a kínaiak

A Pittsburgh Post-Gazette és a sme.sk frissen megjelent cikkében arról is szó esik, hogy az amerikaiak eladnák a kassai leányvállalatot. Az acélmű iránt a kínaiak érdeklődnek, de köztudott, hogy a hónapok óta tartó pénzügyi problémákat éppen ők okozták. A kínaiak ugyanis jóval alacsonyabb árakkal dolgoznak, a kassai U. S. Steel nem tudja velük felvenni a versenyt, ezért a kiadásokat csak elbocsátásokkal képesek korrigálni. A sme.sk értesülései szerint a kassai ingatlanügynökök már keresik a telkeket az ide érkező ázsiai ügyfeleiknek. A képhez hozzátartozik, hogy egyelőre nincs komoly érdeklődő a cég iránt.

Az államnak se mindegy

A munkahelyek megszüntetése az államot is érzékenyen érinti, Peter Žiga gazdasági miniszter azt nyilatkozta a napokban, nem zárja ki a vállalatban való állami részesedést sem. A találgatások és a rémhírek ellenére a U. S. Steel amerikai vezetése továbbra is azt állítja, nem adják el a céget, de olyan pletykák is terjednek, melyek szerint az acélgyár vezetői törölnék a memorandumból a tömeges elbocsátásokról szóló pontokat. A kassai acélgyárból egyre több embert bocsátanak el. Márciusban és áprilisban összesen 58 alkalmazottnak mondtak fel, és a sme.sk értesülései szerint májusban folytatódnak az elbocsátások.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »