Újabb brazil elnök ellen indulhat eljárás

  • A brazil főügyész azt kérte az ország legfelsőbb bíróságától, hogy indíthasson újabb vizsgálatot Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő ellen.
  • A jelenlegi kormány három minisztere, valamint 27 másik személy is érintett lehet.
  • Az illetőket egy volt szenátor feljelentése alapján vádolhatják meg.
  • A brazil törvények szerint a kormány tagjai ellen csak a legfelsőbb bíróság felhatalmazásával lehet nyomozást indítani.

A brazil főügyész azt kérte az ország legfelsőbb bíróságától, hogy indíthasson újabb vizsgálatot Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő, a jelenlegi kormány három minisztere, valamint 27 másik személy ellen korrupciós ügyben, valamint Dilma Rousseff jelenlegi államfő ellen az igazságszolgáltatás akadályozása gyanújával.

Az illetőket egy volt szenátor feljelentése alapján vádolhatják meg. Delcidio do Amaral volt a kormánypárt szenátusi vezetője, de a letartóztatása után úgy döntött, hogy együttműködik a hatóságokkal a Petrobras állami olajipari céghez kapcsolódó korrupciós ügy feltárásában.

Lula esetében egy vizsgálat már folyik, de Amaral új vallomásai alapján az ügyész egy másikat is indítványoz.

Valószínűleg Dilma Rousseff jelenlegi államfő mentelmi jogát már a jövő héten felfüggeszti a legfelső bíróság egy másik ügyben, amelyben a költségvetési törvény megsértésével gyanúsítják.

A brazil törvények szerint a kormány tagjai ellen csak a legfelsőbb bíróság felhatalmazásával lehet nyomozást indítani. Hétfőn a főügyész egy ellenzéki politikus, Aecio Neves 2014-es elnökjelölt ügyében is engedélyt kért a bíróságtól a nyomozáshoz szintén ugyanebben a korrupciós ügyben. Neves az elnökválasztáson csak csekély különbséggel veszített.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »