Trump a GOP támogatása nélkül is nekivágna az elnökválasztásnak

  • Donald Trumpot ismét dühös tüntetők fogadták legutóbbi kaliforniai rendezvényén, akik mexikói zászlót lobogtattak és amerikai zászlót égettek.
  • A milliárdos szerint az lenne az igazi, ha összefogna a párt, de szerinte egyedül is megnyernék az elnökválasztást.
  • „Őszintén szólva, van néhány ember, akinek a támogatását nem is akarom” – fogalmazott Trump.

Donald Trump nem akart farkasszemet nézni a protestálókkal, a rendezvényre a hátsó ajtón ment be. A San Francisco melletti Burlingame városában, a Hyatt szálló előtt – amely otthont adott a republikánus tanácskozásnak – mintegy 250-300 tüntető tolongott, amerikai sajtójelentések szerint nagy részük a demokraták elnökjelöltségéért küzdő két politikus, Hillary Clinton vagy Bernie Sanders támogatója volt.

Egyes tüntetők mexikói zászlót lobogtattak, mások az amerikai zászlót égették. Egyik csoportjuk félmeztelenül skandálta: „szeretkezzetek és ne falat építsetek!”. Az egyik tiltakozó az ABC televízió esti híradójának elmondta: két hete szervezik a tüntetést, hogy kifejezzék elégedetlenségüket amiatt, amit Trump „a bevándorlók, a spanyolajkúak, és a muszlim közösségek ellen mond”. A protestálók tojásokkal dobálták meg a szállodát, egy férfi be akarta törni az ablakokat. Egy Trumpot népszerűsítő trikóban lévő férfit elzavartak a helyszínről, egy trumpos sapkát viselő férfit pedig megvertek. A rendőrség körbevette a hotelt.

„Nem ez volt életem legkönnyebb belépője… Úgy éreztem magam, mintha a határon kelnék át” – viccelődött Donald Trump beszéde elején.

A New York-i milliárdos huszonöt perces beszédében kevés időt szentelt a június 7-ei kaliforniai előválasztásnak, többnyire a Republikánus Párt belső helyzetéről beszélt, és gúnyolódott még versenyben lévő vetélytársain, akiket veszteseknek nevezett. Kétszer is hangsúlyozta, hogy abban az esetben is képes elnyerni az elnökjelöltséget, ha a párt nem áll mellé egységesen.

Egységre szólította ugyanakkor a pártot, mert szerinte mégiscsak úgy lehet legyőzni Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét. „Az lenne az ideális, ha összefognánk” – fogalmazott, de később azt mondta: „Szerintem akkor is győzünk, ha nem fogunk össze. Őszintén szólva, van néhány ember, akinek a támogatását nem is akarom”.

Név szerint is megemlítette Ted Cruz texasi szenátort, aki még mindig versenyben van az elnökjelöltségért, és Jeb Bush volt floridai kormányzót, aki már kiszállt. Humorizált Ted Cruz alelnökjelöltjén, Carly Fiorinán, valamint a másik elnökjelölt-aspiránson, John Kasich ohiói kormányzón is. „Kedvelem Carlyt, de amikor kiszállt, egyetlen szavazata sem volt” – mondta Fiorináról Trump, utalva arra, hogy az üzletasszony szintén indult az elnökjelöltségért, de nagyon kevés szavazatot kapott. 

Az elnökjelöltségért még küzdelemben lévő két vetélytársát, Cruzt és Kasichet dacos gyermekekhez hasonlította.

Közben a Fox televízió péntek este egyórás beszélgetést szervezett Indianapolisban Ted Cruzzal, aki Carly Fiorinával együtt az újságíró kérdései mellett a vendégek kérdéseire is válaszolt. A texasi szenátor leszögezte: a jövő keddi előválasztás Indiana államban eldönti majd, ki lesz a republikánusok elnökjelöltje. A beszélgetést vezető újságíró, Sean Hannity kérdésére, hogy egy esetleges indianai vereség után feladja-e küzdelmet, Cruz nem akart válaszolni.

Ostorozta és a korrupt rendszer részének nevezte Donald Trumpot, Hillary Clintont és John Boehnert, a képviselőház korábbi republikánus elnökét. Boehner csütörtökön az ördög megtestesülésének, a húsvér emberbe bújt Sátánnak nevezte Ted Cruzt. „Boehner megnyilvánulása mindent elmond arról, amit tudni kell Washingtonról” – mondta Ted Cruz, és hozzáfűzte: „Washingtonban nem két párt van, hanem egyetlen kétpárti korrupt zűrzavar”.

MTI

Friss hírek