Szerbia: a VMSZ az egyetlen biztos koalíciós partner

Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke kijelentette, hogy legkésőbb 15 nappal a parlament megalakítása után feláll az új kormány is. Bejelentette továbbá, hogy koalícióra lépnek a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ).

„A Vajdaságban minden bizonnyal megpróbálunk még nagyobb koalíciót kialakítani. Köztársasági szinten ezt már nem állítanám”, nyilatkozta Vučić Inđiján.

Emlékeztetett arra is, hogy az SNS-nek a VMSZ-szel összesen 135 képviselője van a köztársasági parlamentben.

A kormányalakítás határidejével kapcsolatban Vučić elmondta: „megvannak a törvényes határidők, de szeretném ezt háromszor, vagy akár négyszer gyorsabban megtenni. A szerb parlament alakuló ülése után nem kell 15 napot sem várniuk erre, de az is meglehet, hogy még aznap megalakítjuk a kormányt”.

Vučić hozzátette: egyelőre csak az biztos, hogy az SNS együttműködik a VMSZ-szel, a többi még kiderül.

„Szeretném, ha a Vajdaságban minél szélesebb körűen tudnánk tenni a tartomány jövőjéért és fejlődéséért”, mondta Vučić.

RIK: A szavazatok 98,04 százalékos feldolgozottsága szerint az SNS szerezte meg a legtöbb voksot

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) tájékoztatása szerint a szavazatok 98,04 százalékos feldolgozottsága azt mutatja, hogy a Szerb Haladó Párt a voksok 48,26 százalékát szerezte meg, vagyis a legtöbb szavazatot, a választási küszöböt pedig további 6 párt lépte át.

A RIK tegnap esti ülésén elhangzott, hogy ezek továbbra sem a végleges eredmények, ugyanis azt legkésőbb csütörtökön kell kihirdetni.

Dejan Đurđević, a RIK elnöke elmondta, hogy az eddigi eredmények szerint az SNS 48,26 százalékot, a Szerbiai Szocialista Párt 10,97 százalékot, a Szerb Radikális Párt 8,11 százalékot, a Demokrata Párt 6,06, az Elég volt 6,05 százalékot szerzett, de a Szociáldemokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga koalíciója, valamint a Szerbiai Demokrata Párt és a DVERI koalíciója is elérte az 5 százalékos választási küszöböt.

Đurđević hozzáfűzte, hogy összesen 8377 szavazóhelyen adták le voksaikat a polgárok, és ebből 8213 helyen számolták össze a szavazatokat, tehát hátra van még 164 szavazóhely.

A Köztársasági Választási Bizottság elnöke elmondta azt is, hogy 3.713.016-an, vagyis a 6.597.842 szavazásra jogosult polgár 56,28 százaléka járult az urnák elé.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »