Nem minden MKP-s lap kap kevesebbet

Nem mindenkitől vonta meg a támogatást a magyar állam, csak az erőviszonyok átrendeződése látszik – erősödőben a Duray Miklós vezette irányvonal. Az Új Szó összefoglalóját idézzük.

A Szabad Újság kiesett a magyar kormány kegyeiből, eddigi évi 40 millió forintos (130 ezer euró) támogatását idén lenullázták. A hetilap erre reagálva meg is írta: korábban magyar kormánytisztviselők jelezték nekik, csak akkor „beszélhetnek a támogatásról”, ha az MKP bejut a parlamentbe. Mindezt Neszméri Tünde, a lap főszerkesztő-helyettese megerősítette az Új Szónak. A „büntetés”, amit az MKP választási kudarca miatt a Szabad Újságra rótt ki a határon túli magyar kulturális támogatásokat osztó budapesti Bethlen Gábor Alap (BGA), nem érint mindenkit. Két hírportál továbbra is jelentős támogatásnak örvend Budapestről, miközben az egyik anyagi háttere 2016-ban különösen megerősödött.

A Hírek.sk tartja magát

A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége által működtetett Hírek.sk nemzeti jelentőségű intézményként már tavaly is 41 millió forintos (kb. 132 ezer euró) támogatást kapott, ezt idén is megtartotta. A portált működtető egyesület ezen felül még további hatmillió forintra (kb. 19 ezer euró) tett szert a BGA-tól: ezt a működési költségeikre kapták. A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének ugyanakkor a Hírek.sk-n kívül nincs saját honlapja, nehéz felmérni, hogy a Hírek.sk működtetésén túl milyen – nemzeti jelentőségű – munkát végez.

A Felvidék.ma a favorit

Tavaly még 15 millió forinttal kellett beérnie a Duray Miklós volt MKP-alelnök vezette Szövetség a Közös Célokért kiadásában megjelenő Felvidék.ma hírportálnak, idén azonban komoly pénzinjekciót kap – több mint négyszer annyi magyar állami támogatás jut a portálra, mint tavaly. A BGA fokozatosan hozza nyilvánosságra a bizottsági határozatokat, amelyek a nemzeti jelentőségű intézmények támogatási összegeit tartalmazzák. Az egyik március 23-án kelt határozat mellékletében találjuk a Hírek.sk és a Felvidék.ma támogatási összegét is, utóbbi kereken 65 millió forint (kb. 210 ezer euró). Egy április 8-i határozat mellékletében további támogatottak listáját találhatjuk, a szlovákiai intézmények közül egyelőre a Felvidék.ma a legnagyobb összeggel támogatott projekt.

A lista még bővülhet

A lista várhatóan tovább fog bővülni, még nem hagytak jóvá konkrét összeget minden szervezet esetében, amelyeket az MKP nemzeti jelentőségűnek jelölt (ezek listáját a BGA 4/2016-os, február 1-jén kelt bizottsági határozatának melléklete tartalmazza). A BGA bizottságát négy személy alkotja, ők hagyják jóvá a pénzosztás alapját képező határozatokat: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Grezsa István miniszteri biztos, Berczik Ábel helyettes államtitkár és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A nemzeti jelentőségű intézmények programja, amelyben a két szlovákiai magyar hírportált is támogatják, nem pályázáson alapuló program, a szervezetek ezen keresztül kizárólag politikai úton, az MKP jelölésének köszönhetően juthatnak támogatáshoz.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »