Már a bukás szélén táncol a brazil elnök

  • A brazil legfelső bíróság pénteken meghiúsította Dilma Rousseff államfő utolsó próbálkozását annak a szavazásnak a megakadályozására, amelyen az alsóház arról dönt, hogy a költségvetési törvények megsértésének gyanújával megalapozottan indítható-e eljárás az elnök ellen.
  • Az államfő jogi tanácsadója, José Eduardo Cardozo által benyújtott kérvényt a testület hajnalig tartó ülés végén 8-2 arányban visszautasította.
  • Az utóbbi évtizedek legkomolyabb gazdasági válságával és széleskörű korrupciós botránnyal küszködő államfő népszerűsége egyre csökken.

Az államfő jogi tanácsadója, José Eduardo Cardozo által benyújtott kérvényt a testület hajnalig tartó ülés végén 8-2 arányban visszautasította, utat engedve ezzel a kongresszus alsóháza vasárnapra tervezett voksolásának.

Az utóbbi évtizedek legkomolyabb gazdasági válságával és széleskörű korrupciós botránnyal küszködő államfő népszerűsége egyre csökken. A hét közepére három párt is kihátrált a kormánykoalícióból, és a legfelső bíróság mostani döntésével nőtt az esélye Rousseff alkotmányos leváltásának.

Az alsóház illetékes bizottsága már kedden megszavazta a vizsgálat elindítását annak megállapítására, hogy Rousseff 2010-es és 2014-es választási kampányait vesztegetésekből finanszírozták-e, továbbá, hogy két évvel ezelőtti újraválasztása érdekében kozmetikázta-e az államháztartás mérlegét.

A bizottság döntését a kongresszus teljes alsóházának szavazása követi. Ha az 513 képviselő legalább kétharmada, 342 igennel voksol, akkor az indítvány a felsőház elé kerül. A helyi sajtó szerint Rousseff ellenzéke mostanra biztosította ezt a többséget. A felsőházban már elég az egyszerű többség ahhoz, hogy meginduljon az eljárás az államfő alkotmányos leváltására.

A vizsgálat fél évig is tarthat, erre az időre Rousseffet az alelnök, Michel Temer helyettesítené már májustól.

A volt baloldali gerilla, Rousseff leváltása véget vetne a mögötte álló, főleg a szegény rétegek által támogatott Munkáspárt tizenhárom éves uralmának, amely brazilok millióit emelte ki a nyomorból.

Az alelnök, Temer csekély támogatottságot tudhat magáénak, ráadásul számos szövetségese érintett a Petrobas állami olajkonszern körüli korrupciós ügyben. A Munkáspárt arra figyelmeztetett, hogy a demokratikus úton megválasztott elnök megbuktatása káoszba döntené Latin-Amerika legnagyobb gazdaságát.

Kitekintő / MTI

Friss hírek