Simon nem szavaz együtt a Smerrel és az SNS-szel

Simon Zsolt, a Híd volt alelnöke, jelenleg független képviselő támogatni fogja a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakciójának három képviselője, Ondrej Dostál, Peter Osuský és Martin Poliačik által benyújtott javaslatot az állampolgársági törvény módosításáról. Az Új Szó beszámolóját idézzük.

„Örömmel tölt el, hogy támogathatom ezt a javaslatot, és nem úgy kell szavaznom, ahogy a Smer és az SNS akarják” – jelentette ki Simon Zsolt a TASR hírügynökségnek. A Híd  öt képviselője, Bugár Béla, Gál Gábor, Solymos László, Vörös Péter és Lucia Žitňanská 2014 szeptemberében nyújtotta be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely által a 2010 és 2014 között a másik állampolgárság felvétele miatt a szlovák állampolgárságtól megfosztott személyeknek visszaadták volna a szlovák állampolgárságot.

Ehhez nem kellett volna semmilyen külön feltételt teljesíteni, így azokra is érvényes lehetett volna, akik például magyarországi lakhely nélkül vették fel a magyar állampolgárságot az első Orbán-kormány 2010-es törvénye alapján. Most a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakciójának három képviselője, Ondrej Dostál, Peter Osuský és Martin Poliačik nyújtotta be a törvényhozás elé ugyanazt a törvényjavaslatot, amelyet 2014 őszén a hidas képviselők. Bugár Béla, a Híd elnöke elmondta: nem fogják támogatni a saját korábbi javaslatukat, mivel a koalíciós tárgyalásokon le kellett mondaniuk az állampolgárság ügyéről.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »