Szlovákia: Fico újfent kormányt alakíthat

Robert Fico szerda este benyújtotta régi kormánya lemondását Andrej Kiska szlovák államfőnek, aki ezt elfogadta, majd kinevezte Ficót az új kormány élére.

A korábbi kabinet lemondására és az új kormányfő kinevezésére az új összetételű, 150 fős pozsonyi törvényhozás alakuló ülése és a képviselők eskütétele után került sor.

Az új, négypárti szlovák kormányban – a kedden véglegesített koalíciós megállapodás alapján – a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokráciának (Smer-SD) a miniszterelnökön és helyettesén kívül hét minisztere lesz, a minisztériumok között van az összes kulcstárca, a kül, a bel és a pénzügyminisztérium is.

A koalíció második legerősebb pártja a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – akinek elnöke Andrej Danko lesz az új parlament elnöke – három minisztériumot kapott, a földművelésügyi, az oktatásügyi és a védelmi tárcákat.

A Most-Híd – amelynek elnöke, Bugár Béla lesz az új parlament egyik alelnöke – két szaktárcát kapott, a környezetvédelmi és az igazságügyi minisztériumit. Előbbit Solymos László, utóbbit Lucia Zitnanská vezeti majd, mindketten a vegyes párt alelnökei.

Az új szlovák kormánykoalíció legkisebb pártja, a Radoslav Procházka vezette Háló (Siet) egy miniszteri posztot kapott, a közlekedési tárcát.

Az új kormány tagjainak kinevezését követően a kabinetnek harminc napja van arra, hogy beterjessze programját a frissen megalakult parlamentnek, amely annak jóváhagyásával a kormánynak is bizalmat szavaz.

Kitekintő / MTI

Friss hírek