A belügyminisztérium jóváhagyta a Szerb Nemzeti Front felvonulását

A rendőrség engedélyezte csütörtök estére „a megemlékezés menetelését” a belgrádi Szent Márk templom előtti téren.

Annak ellenére, hogy a felvonulást, amelyet a NATO-bombázás évfordulója alkalmából tartanak, a Szerb Nemzeti Front szervezi, egy olyan politikai csoportosulás, amely kapcsolatban áll a Führer becenévre hallgató Goran Davidovićtyal, a belügyminisztériumban azt mondják, nem volt törvényes alapja a szélsőséges megmozdulás betiltásának.

A belügyminisztérium közlése szerint a gyűlést egy olyan személy jelentette be, akinek semmi köze a betiltott neonáci szervezetek egyikéhez sem. A rendőrség biztosítani fogja a gyűlés helyszínét, eddig pedig nincsenek arra vonatkozó információk, hogy Goran Davidović felbukkanna a felvonuláson.

Annak ellenére, hogy a gyűlés megtartására irányuló formális kérelmet nem olyan személy adta át, akinek neonáci múltja van, nem nehéz levonni a következtetést, hogy az említett csoport áll az emlékező felvonulás mögött. A Szerb Nemzeti Front szélsőséges jobboldali szervezet honlapján világosan látszik, hogy tulajdonképpen ők hívják felvonulásra a „hazafikat”.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »