Előválasztás Amerikában: lesz-e második esély?

Állítólag az 1960-as választásokat követően Richard Nixon republikánus elnökjelölt – miután kikapott Amerika történetének addigi legszorosabb választásán John F. Kennedytől – azért nem kérte a szavazatok újraszámolását, mert meggyőzték tanácsadói, hogy 47 évesen lesz még esélye elnöknek lennie, ha most elismeri ellenfele győzelmét. 1962-ben elindult Kalifornia kormányzói székéért, de ezúttal is elvesztette a választást, mígnem 1968-ban újra vissza nem tért, ám ezúttal (egy szintén nagyon szoros csatában) már ő lett az amerikai elnök. Ronald Reagan republikánus idol már 1968-ban megpróbálta elnyerni pártja elnökjelöltségét, de ez ekkor sem és 1976-ban sem sikerült neki, mígnem 1980-ban nem csak elnökjelölt, de elnök is lett.

Mikor tavaly áprilisban Marco Rubio hivatalosan is bejelentette, hogy indul a Republikánus Párt elnökjelöltégéért, sokan benne látták a párt legesélyesebb jelöltjét: fiatal (májusban lesz 45 éves), a Tea Party támogatásával került be 2010-ben a szenátusba, de mégis képes volt pártja centrista establishmentjének bizalmát is elnyernie, és tehetséges tanácsadókkal vette magát körbe. Március 15-én mégis feladni kényszerült a küzdelmet, miután „hazai pályán”, Floridában sem sikerült nyernie, és ezzel egyértelművé vált, hogy nem lehet már idén belőle elnökjelölt. Miért vérzett el a legesélyesebb jelölt ilyen gyorsan? Lesz-e még esélye Rubionak arra, hogy amerikai elnök legyen?

Chris Cillizza, a The Washington Post újságírója összeszedte, hogy mi az a két momentum, ami miatt Marco Rubio nem nyert idén. Az első ok, hogy azért csúfolták robotnak, mert gyakran betanult szövegeket ismételgetett. A New Hampshire-ben tartott előválasztások előtti vitában egyik ellenfele, Chris Christie (aki most már Donald Trumpot támogatja) ezt meg is jegyezte, és Cillizza szerint ezért lett Rubio csak ötödik New Hampshire-ben. A második momentum, ami miatt az újságíró szerint vesztett, az az volt, hogy belement egy Trump elleni személyeskedő negatív kampányba, amiből szerinte nem lehetett jól kijönni a milliárdos üzletember-elnökjelölt ellen.

Szintén a The Washington Post két újságírója, Sean Sullivan és Ed O’Keefe arra jutottak, hogy Rubio túlságosan elhanyagolta saját választóit, vagyis a floridaiakat, így ezért sem nyerhette meg saját államának előválasztását. Sőt, nem csak a saját államában, de országszerte nem törődött eleget a választókkal, sokkal inkább a különböző támogatói pénzek megszerzésére fordította energiáit.

Egy szenátusi ciklus hat évig tart, Marco Rubio pedig 2010 novemberében nyert széket a washingtoni felsőházba Floridából, azt pedig már korábban bejelentette, hogy nem indul újra ugyanezért a posztért idén novemberben. A politikai jövője így bizonytalan. Nem lehet tudni, hogy a jövőben beszáll-e még egy elnökségért folyó versenybe. Mint ahogy Richard Nixon és Ronald Reagan példája is mutatja (de Hillary Clinton is próbálkozott már egyszer 2008-ban), több vereség után is van még esély a győzelemre. Ám az USA-ban ha valaki egyszer vesztett, annak sokkal nehezebb legközelebb nyernie, mint elsőre.

A tengerentúlon nem úgy tekintenek egy ilyen jelöltre, hogy egyszer már megmutatta magát, tehát előny, hogy a választók ismerik, sokkal inkább azt kell bizonyítania, hogy mitől jobb jelölt most, mint legutóbb volt. Ha tanul a mostani hibáiból, és bebizonyítja, hogy valódi harcos típus, aki képes „mindent” megtenni az elnökségért, valamint sikerül maga mögé felsorakoztatnia pártja fontosabb elöljáróit, akkor van esély rá, hogy viszont láthatjuk még őt az elnökjelöltségért folyó küzdelmekben négy, de valószínűbb, hogy nyolc év múlva. (Ez attól is függ, hogy hogyan alakulnak majd a választások, republikánus vagy demokrata elnöke lesz jövő januártól az Egyesült Államoknak, illetve hogy a republikánus pártelit milyen állapotban kerül ki ebből a versenyből.) Paradox módon, csak a legtehetségesebb politikusoknak adatik meg, hogy kapjanak egy második esélyt is.