Fico száz nap nyugalmat kért

A TA3 politikai vitaműsorában Robert Fico 100 nap nyugalmat kért a média képviselőitől és az ellenzéktől is az új kormánynak. Előkerült az a felvetés is, miszerint már a választások előtt egyeztettek a koalíciós partnerek, így ezért sikerült most ilyen gyorsan megegyezni.

Fico elutasította az ellenzék és a média támadásait. „Nem lehetséges ami történik. Már azért tolvajnak neveznek minket, mert találkozunk. Valakik azt kiabálják, hogy poklot csinálnak az életünkből” – mondta a Smer elnöke. Robert Fico szerint korrekt lenne, ha kapna száz nap nyugalmat a kormány. Figyelmeztetett arra is, hogy mindenkire komoly feladatok várnak az EU elnökség miatt.

„Mikor 2012-ben a második kormányomat alakítottak már az első nap égettek, téptek. Ez nem lehetséges. Igazságos lenne, ha az elején kapnánk három hónapot a programok és az első lépések előkészítésére” – vázolta az általa ideálisnak vélt jövőt Fico. A harmadik kormányát stabilnak gondolja. Nyomatékosította hogy az SNS, a Híd és a #Sieť, valamint természetesen a Smer proritásait szem előtt tartva jön létre. Véleménye szerint ha nem jön valamilyen külső hatás, vagy válság, amely egész Európára hatással van ez a kormány négy évig is kitarthat hála a logikus és értelmes döntéseknek.

„Megkapja a száz napot, egy kivétellel” – reagált Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA). „Egy napja sem lesz ha a lopásról lesz szó” – figyelmeztetett az ellenzéki képviselő. Lipšic azt is hozzátette, hogy szerint a kormány tagjait semmi nem köti össze. „2010-ben két hétig tárgyaltunk. Most pár nap alatt létrejött a kormány” – figyelmeztetett. 

A négyes koalíció tagjai elutasították azt a felvetést, hogy a kormányalapításról már a választások előtt is tárgyaltak, megegyeztek volna. Andrej Danko, az SNS elnöke szerint a felkészültség volt az oka a gyorsaságnak. 

Bugár Béla emlékeztetett, hogy bár három nap alatt létrejött a megállapodás, némely tárgyalás akár 12 órát is tartott, amire korábban nem volt példa. „Ha összeszámoljuk az intenzitást, akkor lehet ugyan arra jutunk” – hasonlította össze a 2010-es helyzettel a mostanit Bugár.

Bumm.sk / TASR

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »