MKP: harmadszorra sem sikerült

A fiatalok bizakodtak, a tapasztalt politikusok viszont óvatosak voltak, kivártak, kezdi beszámolóját a szlovákiai választásokról az Új Szó.

Az MKP technikai okokra hivatkozva nem akkreditálta lapunk fényképészét és tudósítóját a pártszékházba a választási éjszakára. Napokkal korábban jeleztük, hogy a helyszínről szeretnénk tudósítani, de a párt azt állította, már nem férünk be az eredményváróra. Péntek délután kiderült, hogy ez nem igaz, mivel a Sme napilap késő délután kapott regisztrációt. Ezt az MKP szombaton visszavonta, mert kiadónk szlovák nyelvű napilapját is az Új Szó munkatársai képviselték volna. Mindezek ellenére szombaton este tárt kapu várt bennünket az MKP székházánál: „fogadóbizottság” nem volt, és gond nélkül helyet foglalhattunk a sajtószobában. Bíró László pártigazgató később felszólított, hogy távozzunk az épületből, és végül a sajtószobára korlátozta mozgásterünket, innen tudósíthattuk az Új Szó Online olvasóit az aktuális eseményekről.

A vendégek csak 21 óra után kezdtek szállingózni a székházba. Az eredményváró menüje viszont már felsorakozott. A párt vezetése kolbásszal, sült sertéstarjával, roston sült lazaccal, mozzarellás csirkemellel, csuszával, kacsamellel és hétvezértokánnyal várta a meghívott vendégeket. Az édesszájúak egyebek mellett meggyes rétesnek örülhettek. A székház este tízre zsúfolásig megtelt. A csúcsvezetés és a teljes elnökség, Duray Miklós és Czimbalmosné Molnár Éva magyar nagykövet is a helyszínen várta az exit pollt. Kellemes hangulatban, különböző borok mellett folyt az esélylatolgatás, és a jelenlévők többsége bizakodó volt. A Focus felmérése azonban nemcsak Marián Kotleba és Boris Kollár előretörése miatt volt komoly meglepetés, hanem azért is, mert az MKP-nak 3,6%-os támogatottságot mértek. Berényi József pártelnök és a tapasztalt idősebb generáció, köztük Bárdos Gyula sem kommentálta a részeredményeket. Várni akartak, amíg a feldolgozottság eléri az 50%-ot.

A Via Nova ICS tagjai viszont nem kámpicsorodtak el, többen úgy vélték, az exit poll nem jelent semmit. Az eredmények lassan érkeztek, a hangulat egyre feszültebb lett. Közben a régiókból folyamatosan érkeztek a helyi eredmények. Gyakorlatilag mindenki okostelefonon lógott, laptop előtt ült, számolt, latolgatott. „A déli járásokban több településen, még ha csak pár szavazattal is, de az MKP jobban szerepel, mint a Most-Híd” – összegezték az eredményeket a Via Nová-sok. Három óra után 4,9%-on állt az MKP, 50%-os feldolgozottságnál. Berényi József ekkor tartott sajtótájékoztatót, nem rugaszkodott el a valóságtól, hiszen már csak az északi települések és a nagyvárosok adatait várjunk, azok eredményei pedig nem az MKP-nak kedveznek. A végeredmény 4,04%, harmadszor sem sikerült. Lassan hazaballagtak a vendégek, hajnali négykor már csak pár ember maradt a székházban. 

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »