A rimaszombati polgármester feljelenti Ficót

Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere feljelenti Rober Fico miniszterelnököt, amiért rendbontónak nevezte őt. Az Új Szó sorait idézzük.

„Soha nem indítottak eljárást ellenem, még kihágásért sem. Ezért döntöttem úgy, hogy feljelentést teszek és a bocsánatkérés mellett talán anyagi kártérítést is követelek majd” – jelentette ki a polgármester, hozzátéve: „ha rendbontónak nevez, be kell mutania valamilyen bizonyítékot, amely tanúsítja, hogy valamikor garázdaságot követtem el.” Az ominózus kijelentés azon a Besztercebányán tartott országos konferencián hangzott el, melyen a magas munkanélküliséggel küzdő közép-szlovákiai  járások felzárkóztatására vonatkozó akciótervekről tárgyaltak. A tanácskozásra Rimaszombat polgármesterét, Jozef Šimkot nem hívták meg, és nem is engedték be. A kormányhivatal álláspontja szerint a járást polgármesterek, vállalkozók és a járási hivatal elnöke képviselte. Fico szerint a polgármester állandóan konfliktusokat gerjeszt. „Ő egy rendbontó, aki nagyon közel áll Kotlebához” – jelentette ki a kormányfő a konferencia után. A kormányhivatal közleményében ugyanakkor garantálta a Rimaszombati járásnak a támogatást.  Šimko elmondta: nem akart semmiféle konfliktust gerjeszteni, csupán néhány kérdést szeretett volna feltenni a kormány eddigi tevékenységével kapcsolatban. Hozzátette: a konferenciára Rigó László rimaszombati alpolgármestert és Štefan Szántót, a városi hivatal elnökét sem engedték be.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »