Törvényt sértett Fico?

Törvényt sértett Robert Fico, és a jogállamot veszélyezteti, állítják az OĽaNO– NOVA listáján induló „fehér hollók”, akiket aktivista érdemeikért tüntettek ki, írja az Új Szó.

Robert Fico miniszterelnök egy hete mutatta be azokat a dokumentumokat, amelyekkel Igor Matovič adócsalását kívánta bizonyítani. Az OĽaNO– NOVA jelöltjei tegnap rámutattak, a dokumentumok közzétételével Fico visszaélt a hatalmával.

„Bárhonnan szerezte is az adóinformációkat, nem állt jogában azokat nyilvánosságra hozni” – mondta Viera Dubačová aktivista. Veronika Remišová, az OĽaNO–NOVA listavezetője hangsúlyozta, nem Matovičot védik, hanem arra figyelmeztetnek, Ficojogellenesen osztogat nem nyilvános dokumentumokat azt állítva, a közérdekért teszi.

Fico reakciójában közölte, az OĽaNO-NOVA jelöltjei azzal, hogy szemet hunytak egy egyértelműen bebizonyított csalás felett, minden jogukat eljátszották a moralizáláshoz. A kormányfő már egy hete ígéri, beszámol róla, hogyan jutott hozzá a dokumentumokhoz, amelyek alapján megvádolta Igor Matovičot, az OĽaNO–NOVA elnökét, ezt azonban máig nem tette meg.

Az Aliancia Fair-play civilszervezet a Fehér holló díj szervezői nevében reakciójában felszólította mindkét felet, ne éljenek vissza a díjjal politikai érdekből.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »