Törökország kész menedéket nyújtani az Aleppóból menekülőknek

Több tízezer civilről van szó, akik a harcok elől menekülnek.

A török hatóságok eddig a határnak ezen a szakaszán nem engedélyezték a szíriai menekültek átkelését Törökország területére, így ők kénytelen voltak menedéket keresni az Azaz és a határ között félúton fekvő Bab asz-Szalama környéki fűtetlen menekülttáborokban. Helyszíni tudósítások szerint ezrek töltötték az éjszakát a szabad ég alatt, az utakon, mezőkön vagy mecsetekben.

Az Azazból a törökországi Kilisbe vezető úton fekvő oncupilari határátkelő vasárnap reggel is zárva volt, de névtelenül nyilatkozó török illetékesek azt mondták, hogy sürgős esetekben megnyitják a határt.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, hogy országa jelenleg 2,7 millió szíriai menekültnek nyújt védelmet, és tartani fogja magát a „nyitott határok” politikájához. Azt nem közölte, hogy mikor nyitják meg a határt az aleppói menekültek előtt.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »