Richard Sulíknak be kellene ismernie a felelősségét a Radičová-kormány 2011 októberében bekövetkezett bukásáért, és bocsánatot kellene kérnie Iveta Radičovától a személye elleni legutóbbi támadások miatt, írja az Új Szó. A Szabadság és Szolidaritás elnökét erre a volt párttársai szólították fel, akik most a parlamenten kívüli SKOK pártban politizálnak. „Richard Sulík minden felelősséget Iveta Radičovára hárít a kormány bukásáért, ami nem igaz. Tudjuk, mert ott voltunk” – mondta Daniel Krajcer független képviselő, aki akkoriban az SaS kulturális minisztere volt, 2012-ben ennek a pártnak a színeiben jutott a parlamentben, majd a pártból kilépve a SKOK tagja lett. Krajcer szerint a kormány nem október 11-én, az euróvédősáncról szóló szavazáson bukott meg, hanem már egy hónappal előtte, a sikertelen koalíciós tárgyalásokon. „A kormányt nem Radičová buktatta meg, hanem a kisstílű politizálás, a feszültségek, és a nagy, elvakult egók” – mondta. Juraj Miškov, a SKOK elnöke, 2011-es gazdasági miniszter szerint minden kormánypárt vezetője felelős a bukásért, ezt a felelősséget pedig el kellene ismerniük. „A mi felelősségünk abban áll, hogy nem állítottuk meg Richard Sulíkot” – mondta.
Kárpát-medence kdh kereszténydemokraták Szlovákia választás
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.