Félelmetes új ellenséget kaphat az Iszlám Állam

A NATO tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy AWACS típusú légtérellenőrző repülőgépekkel segítse az Iszlám Állam elleni harcot.

Noha a NATO-országok, és különösen az európai tagállamok egyre növekvő aggodalommal szemlélik a közel-keleti helyzetet, az észak-atlanti szövetségnek ez lenne az első közvetlen szerepvállalása a szélsőséges iszlamista csoport elleni hadjáratban.

A kérelemről és a lehetséges szerepvállalásról szóló híreket eddig sem a katonai szervezet, sem az USA nem kommentálta.

A NATO több mint húsz AWACS-repülőgépből álló flottájának a hidegháború idején a szovjet támadás észlelése lett volna a feladata. A rendszer az alacsonyan repülő gépeket 400 kilométer távolságig képes bemérni, a közepes magasságban repülőket pedig 520 kilométer távolságig. Rávezetheti a vadászgépeket az ellenséges célpontra, ily módon támadó műveletben is részt vehet.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »