A Zsolnai Járásbíróság szabadon engedte Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt elnökét, aki ellen tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak eljárást. Slota hétfőn ittasan okozott tömegbalesetet a zsolnai járásbeli Litvailló (Lietavská Lúčka) és Túrirtovány (Porúbka) között, írja az Új Szó. A bíróság azért engedte szabadon a politikust az előkészítő eljárás idejére, mert „nem látott törvényes indokot a vádlott őrizetbe vételére”. A döntés nem jogerős, az ügyész fellebbezett. Slota egy Porsche Cayenne-nal száguldozott hétfőn délután a Zsolnai járásban. Röviddel 18 óra előtt Túrirtovány (Porúbka) község határában belehajtott az előtte haladó Audi A6-osba, amely ennek következtében egy Suzuki SX 4-esnek ütközött. Az Audi sofőrjét a mentősök a helyszínen ellátták, a balesetben más nem sérült meg. Az Audi és a Suzuki sofőrjének alkoholtesztje negatív volt, Slota a tesztnek nem volt hajlandó alávetni magát. A čas.sk portál megszólította az Audi sofőrjét, aki azt állította: Slota a balesetet követően pénzt ajánlott neki, csak ne hívja a rendőröket. Ezt a Suzuki sofőrje is alátámasztotta. Slota jogosítványát a rendőrök a helyszínen elvették. A fogdát úgy úszta meg, hogy bemutatott egy orvosi igazolást, miszerint sürgős kórházi ellátásra szorul. Slota elmarasztaló ítélet esetén akár egy évre is rács mögé kerülhet.
Kárpát-medence rendőrség Slota Szlovákia
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.