Rekordot dönt a nyugat-európai zsidók Izraelbe vándorlása

  • A nyugat-európai zsidók Izraelbe történő vándorlása soha nem látott mértékben nőtt.
  • A zsidóság az erősödő nyugat-európai antiszemitizmus elől menekül Izraelbe, főként Franciaországból.

A világ zsidóságát összekötő Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) szerint a rekordot döntő zsidó kivándorlás hátterében az antiszemita támadások számának drasztikus növekedése áll szerte Európában. Jelentésük szerint tavaly 9880 nyugat-európai zsidó vándorolt ki Izraelbe. Ebből mintegy 8000 zsidó kelt útra Franciaországból, ahol a zsidók ellen egy sor célzott támadást követtek el mostanában. 2015-ben körülbelül 800 zsidó hagyta el Nagy-Britanniát, és vándorolt ki Izraelbe az AP hírügynökség beszámolója szerint, amely a franciaországi adathoz képest nem olyan jelentős.

A zsidók számos európai országban támadások áldozatai lettek, így Belgiumban és Dániában is, de a legdurvább támadásokat a franciaországi zsidóságnak kellett elszenvednie. A franciaországi zsidó lakosság száma a harmadik legnagyobb a világon Izrael és az Amerikai Egyesült Államok után, és mintegy 600.000 főre tehető. A franciaországi muszlimok száma viszont körülbelül 6.000.000 fő.

Ezen a héten Marseilleben egy diák késsel támadt zsidó származású tanárára, a diák az Iszlám Állam befolyása alatt követte el erőszakos tettét. A támadást követően egy helyi zsidó vezető arra kérte a zsidó férfiakat, hogy ne viseljék fejükön a kipát, de Franciaország főrabbija ennek ellenére arra buzdítja a francia zsidó férfiakat, hogy hordjanak hagyományos fejfedőt. 2015 januárjában négy zsidó vásárlót ölt meg egy iszlamista támadó egy kóser üzletben a Charlie Hebdo magazin szerkesztőségét ért brutális támadást követően. Azóta a katonaság vagy a rendőrség védi a mintegy hétszáz zsinagógát, valamint a zsidó iskolákat és művelődési központokat.

Natan Sharansky, a Zsidó Ügynökség elnöke nyilatkozata szerint „az, hogy rekordszámú európai zsidó már nem érzi otthonának Európát, meg kellene, hogy riassza az európai vezetőket, és fel kellene ébressze azokat, akik aggódnak Európa jövőjéért”.

2014-ben Izrael gázai háborúja idején már jelentős erősödés volt tapasztalható Európában az antiszemitizmus terén. 2014 májusában négy embert ölt meg egy algériai származású francia támadó a brüsszeli Zsidó Múzeumnál, amely többek között a franciaországi és belgiumi zsidó közösség félelmeit is tovább növelte.

A nagy-britanniai zsidóság talán sose érezte magát még olyan kellemetlenül saját hazájában, mint mostanában, ahol az elmúlt években egyre több antiszemita támadás éri a zsidókat. Biztonságérzetük pedig a felmérések szerint lényegesen jobbnak mondható franciaországi társaikhoz viszonyítva. Nagy-Britanniában a muszlim-zsidó együttélés harmonikusabb, mint Franciaországban, és a rendőrség erőteljesebb jelenléte érezhető a zsidók által látogatott helyeken.

Párizs észak-afrikai gyarmatosító múltja és az antiszemitizmus erősödése Franciaországban szoros összefüggésben állhat egymással. Az algériai, marokkói és tunéziai származású muszlim bevándorlók kirekesztve érzik magukat a francia társadalomban, a másod- és harmadgenerációs bevándorlók nem tudtak integrálódni. Szegregáltan élnek olyan városrészekben, ahol nagyon magas a munkanélküliség és kilátástalanság jellemző a fiatalokra. Ezzel szemben az Észak-Afrikából Franciaországba érkezett szefárd zsidó bevándorlók integrációja gyorsabb és sikeresebb, ami feszültséghez vezet a két csoport között.

Mikael Journo párizsi rabbi arra figyelmeztetett, hogy „manapság hősies cselekedetnek számít kipát hordani az utcán, vagy gyermekeket zsidó iskolába járatni. Mindez Párizsban van a huszonegyedik században. Ez fájdalmas”. Az a tény, hogy jelenleg Franciaországból vándorol ki a legtöbb zsidó Izraelbe, egyértelműen a biztonság hiányának és az erőszak terjedésének köszönhető. Mégis a franciaországi zsidók döntő többsége a maradás mellett áll ki, mivel francia identitásuk nagyon erős. A francia kormány is a maradásukat kéri a nagyobb mértékű exodus elkerülése érdekében, és határozott kritikával illette Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki Izraelbe hívta az európai zsidókat. 

Az iszlám szélsőségesség és a terrorizmus veszélyezteti a régóta Európában élő zsidó közösségek létét és életmódját, valamint szembeállítja egymással a különböző vallások híveit. A vallások közti párbeszéd és a tolerancia fontossága ismét előtérbe került.

Bihari Anna

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »