Így változik az üzleti környezet Szlovákiában

Diszkvalifikált személyek regisztere, társaságok válságban, új összegű minimálbér és járulékterhek – címszavakban összefoglalva ezek a legfontosabb változások, amelyek az év elejétől közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a vállalkozói környezetet Szlovákiában, összesített az Új Szó.

Január 1-jétől bevezették az ún. diszkvalifikált személyek nyilvántartását. Olyan személyek nyilvános jegyzékéről van szó, akik bírósági ítélet alapján meghatározott ideig nem tölthetnek be vezető tisztségeket kereskedelmi társaságnál vagy szövetkezetnél, nem képviselhetik a szervezetet. A bíróság büntetőjogi eljárásban szabhatja ki ezt a büntetést, illetve akkor, ha valaki nem kezdeményezi időben a csődeljárást. Ha a tiltás ellenére a diszkvalifikált személy mégis egy cég nevében jár el, személyes vagyonával kell kezességet és felelősséget vállalnia a megkötött kötelezettségekért. Ugyancsak év eleji újdonság a „társaság válságban” elnevezésű intézmény. Ez akkor lép érvénybe, amikor egy cég gazdálkodása romlik, illetve fennáll ennek a veszélye, konkrétan, ha az alaptőke aránya a kötelezettségekhez képest kevesebb, mint 8 százalék. Abban az esetben, ha a válságban lévő cég hitelt fogad el, az ilyen hitelre úgy fognak tekinteni, hogy ebből fedezi a saját forrásait, a válság alatt a társaságnak tilos visszafizetnie a társtulajdonosoktól felvett kölcsönt, és havonta rendkívüli zárszámadást kell készítenie.

Védik a hitelezőket

A Váhostav-botrányra reagálva a politikusok módosították a csődeljárásról szóló törvényt is, melyben idén januártól több olyan intézkedést is bevezettek, melyek a hitelezők védelmét célozzák. Ilyen például az a korlátozás, hogy egy cég restrukturalizálása után tilos szétosztani a hasznot egészen addig, amíg a hitelezők követeléseit legalább 50 százalékban nem teljesítik.

Amennyiben egy társaság ezt a tilalmat megszegi, a hitelezőkkel szemben vállalt restrukturalizációs tervet sikertelennek nyilvánítják, s a hitelezők bírósághoz fordulhatnak. Ha sikerrel járnak, a céggel szembeni követelésük tíz évig nem évül el. A törvénymódosítás értelmében ezentúl egyetlen céget nem lehet bármikor átalakítani, két szerkezetátalakítás között legalább 2 évnek kell eltelnie.

Egységes gépjárműadó

Módosult a gépjárműadóról szóló törvény, mely az év elejétől az egész országban egységes adókulcsot, az elektromos autók számára külön adóalapot, a hibrid autók esetében pedig bizonyos kedvezményeket vezetett be. A legpozitívabb változás az adó befizetésének a helyével kapcsolatos: január 1-jétől ez kizárólag a vállalkozó állandó lakhelyétől vagy a cég székhelyétől függ, azaz megszűnik az a kötelesség, hogy az adót a jármű nyilvántartási helye szerint kell téríteni, ami lehet az adott cég valamelyik kirendeltségének a helye is, vagyis nem feltétlenül egyezik meg a székhellyel. Megváltozott a számlaszám is, melyre ezt az adótípust át kell utalni – ez immár egész Szlovákiára nézve egységes.

Pontosították a virtuális pénztárgépek használatára vonatkozó szabályokat. 2015. május 1-jétől ezt az intézményt a vállalkozóknak csak egy bizonyos csoportja vehette igénybe, 2016 januárjától már mindenki számára hozzáférhető, aki teljesíti a törvényes feltételeket – például egy hónap alatt 1000-nél kevesebb számlát könyvel el. A vállalkozók maguk dönthetik el, hogy ezentúl elektronikus vagy virtuális pénztárgépet akarnak-e használni.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »