Latin-Amerika 2016: a Világbank elemzése

  • Idén is a recesszóval való küzdelem jellemzi majd a latin-amerikai feltörekvőket.
  • A brazil gazdaság idén sem könyvelhet el növekedést, regionális vetélytársának, Mexikónak viszont kedvezőek a kilátásai.
  • 2017-ben pozitív fordulat következhet.

Latin-Amerikában az idei gazdasági növekedés várhatóan elenyésző lesz, miután 2015-ben 0,9 százalékos visszaesést könyvelt el a térség és az előzetes becslések 1,5 százalékos növekedéssel számoltak 2016-ra. A Világbank szerény középtávú javulást előlegez meg a térség számára: 2,3 százalékos bővülést a 2017-es évre.

Brazília, amely 3,7 százalékos visszaesést produkált 2015-ben, 2017-ben várhatóan elkezd kilábalni a válságból, és 1,4 százalékos növekedést is elérhet. Mexikó 2,5-3 százalékos gazdasági fejlődést realizálhat 2016-2018 között a strukturális reformoknak és az USA-ban való külgazdasági térnyerésének köszönhetően.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke, Christine Lagarde is kiemelte, hogy a 2016-os év  kiábrándító lesz, miután már 2015-ben is alulmaradt a régió gazdasági teljesítménye a korábbi becslésekhez képest, az energia- és a nyersanyagpiacon végbement változások negatív hatásainak köszönhetően.

A fejlődő országok teljes körét illetően a Világbank 4,8 százalékos növekedést jósol az idei évre, azaz előreláthatólag jobb eredményt érnek el, mint 2015. évi 4,3 százalékos szint. Brazília – akárcsak Oroszország – várhatóan továbbra is recesszióval küzd majd az idén. Latin-Amerika egészét pedig mintegy 2,5 százalékos visszaesés jellemzi majd.

Az USA jegybankjának (Fed) kamatemelése szintén nem kezdvező a régióra nézve. Az elhúzódó gazdasági lassulás Brazíliában válságot idéz elő Venezuelában, amely várhatóan 4,8 százalékos visszaesést könyvelhet el 2016-ban. Az energia-és nyersanyagárak drasztikus csökkenése mellett, amely az exportból származó jövedelmeket is jelentősen megnyirbálta, kiemelkedő kockázatként emíltik meg az El Niño nevezetű meteorológiai jelenség esetleges hatásait is.

A Világbank attól tart, hogy a nagy feltörekvő gazdaságokban várható elenyésző növekedés visszavetheti a fejlődő országok eredményeit, ezért a legfontosabb célkitűzésnek ebben a bizonytalan időszakban a legkiszolgáltatottabb gazdaságok védelmét tekinti. A Világbank csoport elnöke, Jim Yong Kim szerint a feltörekvő országoknak egy olyan mechanizmus kidolgozására kellene koncentrálniuk, ami rugalmasabbá teszi gazdaságaikat, és megkönnyíti a talpraállást egy recessziós időszakot követően. Ami szintén aggodalomra ad okot, az az a tendencia, hogy a gazdasági recessziók rendszertelenné válnak az érintett országok teljesítményében látható egyre nagyobb ingadozásnak köszönhetően.

Gál Jolán

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »