Ficóék politikai manipulációt folytatnak – véli Kiska

A párizsi terrorcselekményeket a menekülthullám következményeként beállítani nem több, mint politikai manipuláció – mondta újévi beszédében a köztársasági elnök. Az Új Szó sorait idézzük.

Andrej Kiska újévi beszédében a menekültválságot is megemlítette, elítélve mindazokat, akik összekötik a migránshullámot és az Európát sújtó terrorcselekményeket. Szerinte akik a menekülthullámból vezetik le a terrorizmust, politikai manipulációt folytatnak – ezzel közvetve Robert Fico kormányát is kritizálta az államfő. Kiska szerint a terroristák érdeke, hogy a menekültekre potenciális elkövetőként tekintsenek az emberek.

A szlovák elnök szerint a migránshullám nem érintette Szlovákiát annyira, hogy emiatt háttérbe kerüljenek hazai problémáink. „Nem volt ok arra, hogy az év nagy részében a háttérbe szorítsa hazai gondjainkat” – véli Kiska.

Az államfő kitért a márciusi parlamenti választásokra is, kiemelve két területet: az egészségügyet és az alapiskolai oktatást. „Nincs még egy olyan rendszer, amelyben annyi káosz, átláthatatlan érdek és rendetlenség találkozik, mint az egészségügyben” – fogalmazott Kiska.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »