Iszlám Állam: Moszkva végzett a dzsihadisták több vezetőjével

  • Az orosz légierő csapása megölte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet több vezetőjét.
  • Szeptember vége óta Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére légicsapásokat hajt végre Szíriában, és támogatja a kormánycsapatokat.

Az orosz légierő csapása megölte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több vezetőjét, amikor azok értekezletet tartottak a szíriai Rakka közelében – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán.

Az IÁ vezetőinek készülő tanácskozásáról szóló értesüléseket az egyik ellenzéki fegyveres csoporttól kapták, amely az ország északkeleti felében tevékenykedik – mondta az orosz vezérőrnagy, aki hozzáfűzte, hogy a területet ezután két napon keresztül megfigyelés alatt tartották a levegőből.

Konasenkov megjegyezte: a találkozó helyszínének adatait a szíriai „ellenzék hazafias érzelmű erőinek képviselőitől” kapták.

Miután megerősítették, hogy az iszlamisták vezetői megérkeztek, egy Szu-34-es típusú vadászbombázó csapást mért a találkozó helyszínéül szolgáló épületre, megsemmisítve azt és mindenkit, aki benne tartózkodott – mondta Igor Konasenkov. A szóvivő nem közölte, hogy mikor történt a támadás.

Szeptember vége óta Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére légicsapásokat hajt végre Szíriában, és támogatja a dzsihadisták és más felkelőcsoportok ellen harcoló kormánycsapatokat.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »