Egy dolgozóra egy nyugdíjas Szerbiában

Európában az átlagnyugdíj mintegy 800 euró, viszont az idősebb szerbiai polgárok havonta alig kapnak többet 200 eurónál. Emellett tavaly még tovább csökkentették a juttatásaikat, ezzel is erősítve ezt a tendenciát, hogy évről évre fokozódik az idősek szegénysége.

Jelenleg Szerbiában a mintegy 1,7 millió dolgozó tart el nagyjából ugyanennyi nyugdíjast, holott a szakértők becslése szerint legalább négyszer annyi dolgozóra lenne szükség a rendszer működéséhez. Ez azonban lényegében lehetetlen egy olyan országban, ahol a hétmillió lakosból csak kevesebb mint ötmillió munkaképes.

A fő probléma tehát a nagy fokú munkanélküliség és a szürkegazdaság térnyerése, az pedig, hogy az állam képes más forrásokból kifizetni a nyugdíjakat, tekinthető hátránynak és előnynek is, írja a Večernje novosti belgrádi napilap.

Carla Cantone, a Nyugdíjas és Idős Emberek Európai Szövetsége (FERPA) főtitkára belgrádi látogatása során azt hangsúlyozta, hogy a szerbiai nyugdíjasok egy évvel ezelőtt is ugyanezekkel a problémákkal küzdöttek, sőt egyes dolgok még rosszabbak is lettek. Tény azonban, hogy hasonló problémák merülnek fel az EU többi tagállamában is, jegyezte meg.

A szerbiai nyugdíjrendszerről a különböző adatok tükrében megállapítható, hogy már hosszabb ideje összeomlás előtt áll, újragondolásakor pedig több olyan módszert lehetne figyelembe venni, amilyeneket már egyes országok több-kevesebb sikerrel alkalmazni kezdtek.

Az idősek több mint fele elégedett

A 60 és 70 év közötti szerbiai polgárok több mint 58 százaléka viszonylag elégedett az életével, illetve több mint felük arról nyilatkozott, hogy vitálisnak és élettel telinek érzi magát, derült ki a Banca Intesa és az Ipsos Strategic Marketing közös felméréséből.

„Több mint kétharmaduk érzi, hogy a napjuk teljesen ki van töltve, s élvezi az élet minden percét. A 21. századi idősek nyitottak az új technológiákra, ezért 70 százalékuknak van mobiltelefonja, 27 százalékuk legalább alkalmanként használja az internetet, nyolc százalékuk pedig jelen van a közösségi hálókon is”, fejtik ki a felmérés eredményeit ecsetelve.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »