Fontos várost bukhat el hamarosan az Iszlám Állam

Az iraki vezérkari főnök szerint csak napok kérdése, hogy teljesen felszabadítsák Ramádit, amelyet május óta megszállva tart az Iszlám Állam terrorszervezet.

Egy helyi rendőrparancsnok azt mondta a dpa hírügynökségnek, hogy a város „90 százalékát” sikerült már visszafoglalni.

A hadsereg előrenyomulása ugyanakkor lassan halad, mert a kormány csak a saját, reguláris hadseregére akar támaszkodni, és kihagyja a hadműveletből a síita milíciákat, hogy elejét vegye a visszaéléseknek és megtorlásoknak, amire Tikrít visszafoglalásakor volt példa. Ramádit szunniták lakják.

Iraki források szerint a síita milíciák nyugtalankodnak, mert attól tartanak, hogy elveszítik iráni támogatással kiépített hatalmukat. Ez akadályozza a közös stratégia kialakítását, emellett a hadműveleteket az is bonyolítja, hogy Washington és Teherán versenyez egymással a Bagdad felett gyakorolt befolyásért.

Az Iszlám Állam májusban foglalta el Ramádit. Az iraki hadsereg a nemzetközi katonai koalíció légi támogatása mellett hónapok óta próbálja kiszorítani őket a városból, a közvetlen ostromot azonban csak hétfőn indították el.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »