Szlovákiában együtt tiltakoznának a tanárok és a nővérek

Az egészségügyi nővérek és a pedagógusok érdekképviselete bejelentette, hogy összehangolják azt a tevékenységüket, amelyet a szakmájuk nagyobb megbecsülése érdekében végeznek. Az Új Szó beszámolóját idézzük.

A két ágazat érdekképviselői a közelmúlt eseményei, és a kormány magatartása miatt döntöttek a tevékenységük összehangolása mellett.

„Bízunk abban, hogy az igényeinket elfogadják majd az illetékes köztisztviselők”- írják a közös nyilatkozatukban a nővérek szakszervezetei és a közelmúlt pozsonyi tüntetéseit szervező Új Iskolai Szakszervezet (Nové školské odbory).

A szervezetek szerint mi sem mutatja jobban, hogy a munkavállalók nagyobb megbecsülésére van szükség, mint az, hogy az egészségügyben és az oktatásban is nagyon magas a dolgozók átlagéletkora. A nyilatkozatban kiemelik, ha nem teszik vonzóbbá a tanári hivatást és az egészségügyi pályát a fiatalok körében, annak hosszútávú negatív következményei lesznek.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »